A húszik szabad áthaladást ígérnek mindenkinek aki nem áll kapcsolatban Izraellel

A húszik szabad áthaladást ígérnek mindenkinek aki nem áll kapcsolatban Izraellel

2024. 01. 19.

Szabad áthaladást biztosít a kínai és orosz hajók, valamint minden, Izraellel kapcsolatokat nem ápoló hajó számára a Vörös-tengeren a jemeni húszi mozgalom – jelentette ki a húszik egyik vezetője az Izvesztyija című orosz lapnak adott, pénteken megjelent interjúban.

Mohammed al-Buhejti, a húszikat tömörítő Anszar al-Allah mozgalom politikai bizottságának tagja leszögezte: a Vörös-tenger jemeni partvidékéhez közeli vizeken áthaladó hajók teljes biztonságban vannak mindaddig, amíg “nem tartanak fenn kapcsolatokat bizonyos országokkal, elsősorban Izraellel”.
A húszik célja hogy gazdaságilag gyengítsék Izraelt annak érdekében, hogy felhagyjon a Gázai övezetben indított háborújával – hangsúlyozta.

Az illetékes kitért az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által a húszik ellen az utóbbi napokban intézett támadásokra is, leszögezve: innentől kezdve a két ország egyetlen hajója sincs biztonságban a Vörös-tenger vizein.

“Az ár, melyet az agresszorok fizetnek, magasabb lesz annál, mint amit Jemen fizet” – fogalmazott.

Kiemelte azonban, hogy minden más hajó esetében a húszik készek biztosítani az áthaladást, “mert a szabad hajózás Jemen számára is nagyon fontos”.

Hírdetés

Buhejti kitért a november 19-én a lázadók által elfoglalt, egy izraeli iparmágnáshoz köthető Galaxy Leader nevű teherhajóra is, melynek legénységét a húszik elfogták. Azt mondta, a legénység fogságban lévő 25 tagja jól van.

Az Irán által támogatott húszik számos támadást hajtottak végre a Vörös-tengeren közlekedő – ismereteik szerint Izrael felé tartó vagy Izraelt támogató – kereskedelmi és hadihajók ellen, mióta Izrael a Hamász október 7-i terrortámadásának megtorlásául hadműveletet indított a palesztin iszlamista szervezet ellen a Gázai övezetben. A húszi támadások miatt egyre több nagy hajózási társaság dönt alternatív útvonalak mellett.

A húszi lázadók hetek óta tartó vörös-tengeri támadásainak megállítására az amerikai és a brit erők csapásokat mértek a húszik katonai infrastruktúrájára. A lázadók válaszul bejelentették, hogy minden amerikai és brit hajót meg fognak támadni.

Mao Ning kínai külügyi szóvivő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, Pekingnek nincs tudomása arról, hogy a húszik kivételt tesznek a Vörös-tengeren áthaladó orosz és kínai hajókkal. Hangsúlyozta, hogy a Vörös-tenger az áruk és energiaforrások nemzetközi kereskedelmének fontos útvonala, és a globális szállítási láncok zavartalanságának biztosítására szólított fel.

A Nemzetközi Hajózási Kamara (ICS) adatai szerint a világkereskedelem 12 százaléka a Vörös-tengeren keresztül zajlik. Az útvonal hiányában a hajóknak a Dél-afrikai Köztársasághoz tartozó Jóreménység foka felé kell kerülniük, ami körülbelül két héttel megnöveli útjuk időtartamát.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »