Egyhetes konferencia is kevés lenne annak taglalására, hogyan ártott társadalmunknak a legvisszataszítóbb rasszizmus. Mégis fontos, hogy elkészüljön a hungarofóbia mérlege.
Ugros eliminandos esse… Újabban gyakran idézett, többféleképp fordított latin szövegrész: a magyarok legyenek kiiktatva. Elvben egy 14 éves – Lajos – király rendelte ezt el, valójában az akkori „Brüsszel” agytrösztje rendelkezett így 907-ben.
A pozsonyi csatát megnyertük.
A hungarofóbia azonban semmit nem enyhült az eltelt 1192 esztendőben. Száz évvel ezelőtt mohón osztozkodtak az ország területén szélsőséges rasszisták, nacionalisták, s valóban: területünk kétharmadát elragadták.
A magyarok harmada került idegen impériumba.
A legvisszataszítóbb rasszizmus a hungarofóbia, hiszen a szomszédos népek rengeteget köszönhetnek nekünk. Számos nációnak mi fordítottuk nyelvére a Bibliát. Van olyan, amelynek himnusza is egy magyar népdal dallamára hangzik.
A jócselekedeteket nem tudják megbocsátani nekünk.
Évezrede Vajk bajor feleségével hungarofób bajor testőrség jött Esztergomba, majd Székesfehérvárra. Fia, aki trónörökös volt, vitatott körülmények között halt meg, s jött Orseolo Péter, akit „Német Péternek” is nevezett az akkori közvélemény.
Nem véletlenül: hungarofób volt.
Még abban az évszázadban Salamon német hűbérbe hajtotta fejét – mennie is kellett. Lászlónak keletről jött seregekkel volt alkalma megverekedni, ám a Szentszékkel szemben is meg kellett védenie a haza függetlenségét.
Számos királyunk halt meg furcsa körülmények között.
Rabló mongol nyila zúgott felettünk, majd töröktől rabigát vállainkra vettünk. A tatárok ellen küzdő IV. Bélát a bécsi pénzvilág sarcolta, Nándorfehérvárt francia tüzérek ágyúzták, majd Rákóczit fosztotta ki a közelebbi, s hagyta cserben a távolabbi Nyugat.
Kossuth a bősz civilizátorok elől a régi ellenséghez menekült.
Széchenyit pedig a kamarilla üldözte át – vagyonelkobzás és valódi tébolyda kilátásba helyezésével – a másvilágra. Csak a kötéllel fogott bakák kellettek a Lajtán túl az uralkodófamíliák közötti belharcokra.
Versailles-ban hentesmunkát végeztek a hungarofóbok.
Eduard Benes sátáni zsenialitással dolgozott az Ungaros eliminandos esse immár évezredes programján. És az oligarchia bőszülten csapkodott a hentesbárddal, körülhántolták a magyarok hazáját.
És jött március 19., majd április 4.
Tovább szabdalták az országot, lánckerékkel taposták a megmaradt magyar földet. 1956-ban a Nyugat megismételte az 1945-ben elkövetett bűnt: odalökte a népet ama Acélember utódainak, akit előzőleg Churchill is „az Ördögnek” nevezett.
Majd felállították az adósságcsapdát.
Szivattyúzták ki a pénzt az agyonhajszolt társadalomból, röhögve a beállt demográfiai ellehetetlenülésen. Az összeomlás után pedig „privatizáció” címén összehörcsögölték az évtizedek alatt keservesen előállított vagyont.
„Az atomerőművet úgysem tudják kivinni az országból.”
Egy hungarofób miniszter asszony nyerítette ezt bele a közrádióba – ám megbukott, mielőtt nyélbe üthette volna az ügyletet. A pénzszivattyú azonban újra felpörgött, majd amikor lelassult: hisztériában tört ki a Nyugat oligarchiája.
A magyar etnikum adóbefizetéseit a magyar kultúrára költsük.
Számos közintézkedés bátorítja a fiatalokat a gyermekvállalásra, hiszen a legfőbb közjó az iskolázott gyermek. A hungarofób szélsőség ez ellen is ágál, hiszen minden újszülött fokozza klímabajokat – nem az afrikai újszülöttek: csakis a magyar családok magyar újszülöttjei.
Még a klímavédelem sátáni arca is ránk vicsorítja fogát.
Ezeroldalas könyvet lehetne írni a 907-es pozsonyi csata óta felszínre örvénylett hungarofóbiáról, egyhetes konferencia is kevés lenne annak taglalására, hogyan ártott társadalmunknak a legvisszataszítóbb rasszizmus.
Mégis fontos, hogy elkészüljön a hungarofóbia mérlege.
Kovács G. Tibor
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
