A humortalan szupercenzor zsarnoksága

A humortalan szupercenzor zsarnoksága

Néhány napra egy orwelli rémálomba csöppentem. A Legnagyobb Testvér, a Facebook mindent elsöprő önbizalommal demonstrálta kilencvenezer követővel rendelkező oldalamon, milyen törékeny is a szólásszabadság a Zuckerberg-univerzumban.

Ismerőseim hívták fel a figyelmemet, hogy nem érhető el a Facebook-profilom – mintha csak a KGB vitte volna el: se híre, se hamva. Az előző héten közölt publicisztikámra gyanakodtam: hátha Hillary Clinton és a genderkurzus hazai hívei jelentettek fel miatta – az azonban megmagyarázhatatlan volt, hogy nemcsak az illető bejegyzés, de az egész oldal eltűnt. Felhívtam az oldalt kezelő kollégámat, aki tájékoztatott, hogy a Facebook egy két és fél évvel ezelőtt megjelent karikatúra miatt törölte az oldalamat.

 

A cenzúrázott kép ironikus válasz volt a Conchita Wurst-jelenségre, ahol egy nem létező kisebbség, a szakállas nő kért elfogadást és toleranciát – méltó válasz gyanánt ennek kíséretében követeltem a Facebookon tiszteletet és egyenlő jogokat a robotpéniszű cápakentauroknak. Aztán két és fél évig semmi következmény. Most azonban a Facebook nemcsak az én oldalamat törölte, de kollégámnak mint magánembernek az összes Facebook-jogosultságát, továbbá az általa szerkesztetett közéleti magazin, a Szélsőközép.com Facebook-felületét is. Olyan ez, mintha valami állami hatóság egy két és fél éve írt cikkem miatt az egyik nyomdászt megfosztaná személyes szabadságának egy részétől, és nemcsak a Magyar Nemzetet, de az azzal azonos nyomdában készülő Elixír magazint sem engedné megjelenni – mindezt természetesen bírósági eljárás nélkül. Jogorvoslatért Kalifornia államban folyamodhatok, ha van rá pénzem, s még arról sem tájékoztattak, mennyi ideig tart a kollektív büntetés – ezúttal huszonnégy óra volt, legközelebb többre számítok.

Miután a sérelmezett tartalom már két és fél éve a Facebook szerverein van, bátran jelentem ki, hogy ez koncepciós eljárás volt. Az is valószínű, hogy nem személyes feljelentés áll a letiltás mögött, hanem egy algoritmus. A szupercenzor egy számítógépprogram. Néhány éve, amikor még csak tudományos-fantasztikus filmekben találkoztam a szupercenzorral, úgy képzeltem, hogy a fasizmusba oltott mesterséges intelligencia lenyűgöz majd jéghideg logikájával és mindent elsöprő tudásával. Tévedés volt: Zuckerberg cenzora nem intelligens, és cseppet sem logikus, hanem egy ostoba házmester, aki nem érti a humort, képtelen az asszociációra, nem tudja, mi fán terem a gúny, az irónia vagy a groteszk. Mindezeket a hiányosságait kitartó szorgalommal kompenzálja: a nap huszonnégy órájában terabájtról terabájtra fésüli át az oldalakat, és kíméletlenül kiirt mindent, amit nem ért. Mindent, ami emberi, és mindent, ami nem termel profitot. Nem Aczél Gyuri bácsi költözött át a virtualitásba a maga három T betűjével, hanem az ÁVH portása, aki már évek óta szeretne hálózati tiszt lenni, csak hát hülye, mint a segg – ez a műveletlen és humortalan proli hatalmaskodik a Facebook algoritmusainak képében, ő dönt arról, hogy mi ízléses, és mi ízléstelen, mi jogszerű, és mi törvénytelen, mi igaz, és mi hazugság. Két érv szól mellette. Egyrészt olcsó: nem kér sem pénzt, sem előléptetést, sem pedig szabadságot. Másrészt feltétel nélkül szolgál: nincs lelkiismerete, nem lázong, és nem pofázik vissza. Kérdések nélkül teszi, amire Zuckerberg utasítja. Tökéletes eszköze bármilyen aljasságnak.

A Facebook-cenzúra előbb-utóbb ki fog irtani minden félreérthető mondatot, gondolatot és képet. Ki fog irtani mindent, ami művészet, ami szép vagy rút, mindent, ami emberi. Ha megjelenik egy stilizált pénisz, ha valaki nem a megfelelő jelzők kíséretében írja le Merkel asszony nevét, ha nem fogalmaz politikailag eléggé korrekt módon az iszlámról, esetleg ha szidja a CIA-t, a kínai kommunista pártot vagy a Facebook egyik-másik partnerét, már jön is a büntetés. A robotcenzor soha nem alszik, mindig ott van a gépedben és a telefonodban. A gép bírál és büntet – az ember alkalmazkodik. Ehhez a cenzorhoz pedig csakis úgy lehet alkalmazkodni, ha a felhasználó elfogadja és elsajátítja a logikáját. A cenzor a felhasználó fejébe költözik, aki aztán minden mondata előtt felteszi magának a szorongató kérdést, hogy ez a humortalan és ostoba, nyomorult gépezet nem fogja-e majd félreérteni. Hogy bele tud-e majd kötni. És a felhasználó lassan elkezdi törölni magából a „felesleges” vagy „veszélyes” gondolatokat és nyelvi eszközöket – igyekszik száraz és tényszerű módon fogalmazni, hogy az algoritmus is megértse. Végül nem a gépből lesz ember, hanem az emberből gép – egy idő után már nemcsak a kényes témákban, de minden létező tárgyban. Csak nehogy félreértsenek, csak nehogy kiűzzenek minket a Paradicsomból, barátaink, családunk és kedves céges brandjeink köréből! Előbb-utóbb mindenki megtanul szmájlik, lájkok és macskás fotók segítségével kommunikálni. Kasza Tibor, a legprofibbnak tartott Facebook-celeb máris így működik, nyolcszázezer követője önmagáért beszél. Szmájliból, lájkból és cuki macskás fotóból nem lehet baj – nem háborítja fel az embereket, és nem vonja el figyelmüket a fogyasztásról. Erre neveli és kondicionálja a világot Mark Zuckerberg.

Úgy gondolom, a magyar kormánynak és az Európai Uniónak sürgősen fel kell lépnie ezzel a gátlástalan multival szemben. Meg kell követelniük, hogy polgáraik anyanyelvükön intézhessék az ügyeiket, hogy akár Magyarországon is érvényesíthessük a jogainkat, hogy különüljön el hír és álhír, fizetett hirdetés és nem kereskedelmi tartalom. Ma egy önszorgalomból gyártott blogot is több felelősség terhel az általa szolgáltatott tartalomért, mint a Facebookot, amelynek hatása és jelentősége immár nagyobb, mint az összes tévécsatornáé vagy újságé együttvéve – és nincs semmiféle intézmény, amely ellenőrizné. Senki nem mer konfrontálódni ezzel a szörnyeteggel: a budapesti és a brüsszeli elit még azt is elnézi neki, hogy nem adózik – pedig ha a mi jogainkra nem is, erre rendszerint érzékenyek. Csakhogy a Facebook a törvények felett áll, pedig egyszerűen csak fel kellene darabolni. Túl nagy monopólium ahhoz, hogy akár a demokrácia, akár a piac elviselje.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »