Megrázóak a híradós képsorok. Zsúfolt kórtermek, kétszer annyi ággyal, mint ami elviselhető lenne, a gépek fülsiketítő zakatolása, és hiába az elhomályosított arcok, a fájdalom, a hangos küzdés az életben maradásért áthatol a kitakart képsoron is. Itt már nincs emberi méltóság, csak pőreség, kiszolgáltatottság. Meg talán a hörgő fohász reménye, hogy minden jobbra fordulhat.
A következő képsorok már egy kimerült fiatal orvost mutatnak, aki megtört hangon mondja, eljött az idő, amikor dönteniük kell, a súlyos betegek közül kit tesznek lélegeztetőgépre, azaz kinek adnak esélyt a túlélésre, és kit engednek el. Élet és halál uraivá váltak, pedig ők a gyógyításra esküdtek. Megrendítő, amit mond, érezni, a teher ilyen mértéke már elviselhetetlen… Majd egy gyors váltás, és a következő kisfilm már a bezárt éttermekről szól. Megkönnyebbülhetünk, ennyi volt, két perc szembesítés a szörnyűséggel, és vissza is kaptuk nyugodt kis életünk, reménykedve, mi csak megússzuk. Persze, vannak, nem is kevesen, akiket ez sem hat meg, nem érinti meg őket mások szenvedése, halála, mintha egy másik univerzumban élnének, nincs együttérzés, semmi sincs. Még vírus se!
Valahol nagyon félrementek a dolgok, hogy idejutottunk.
A napi fertőzésszám eléri a 10 ezret, naponta majd százan meghalnak, 3 és fél ezren kórházi ápolásra szorulnak (több mint kétharmaduk oltatlanul), az egészségügy az összeomlás szélén, és az ország önmagával áll hadban. Nem a vírussal hadakozik, hanem a hülyeséget emeli felső fokra. Szekértáborlakók lőnek egymásra, érvek helyett csak vádak hallatszanak, a vírus-, maszk-, oltás- meg minden értelmet tagadók egymást is hergelik. Ebben a történetben a teljes szlovák valóság mutatja meg magát: a kormány, amely maflák, kóklerek, cinikusok és ostoba pancserek gyülekezete, széthúz, nem tud olyan nagy baj lenni, hogy egyfelé induljanak. Az ellenzék hangos, mindent tagadó szélsőségesek, opportunisták és elvtelen gyávák hada. Szóval, teljes az üzemzavar. Pedig mindennél jobban kellene a józanság.
Ez a helyzet is mutatja, mennyire fontos a jó politikai kommunikáció, a határozott irányvezetés. Szlovákiában a hatalmi szónak súlya van, legalább is eddig ez volt a jellemző.
Az emberek nem csak elfogadták, de el is várták az igazodási pontokat. 2020 tavaszán épp ezért lehetett sikertörténet a járványkezelés, mert szinte mindenki respektálta az intézkedéseket. Pár hónap alatt azonban kiderült, a kormányt minden témában szétfeszítik a konfliktusok, Igor Matovič és Richard Sulík elképzeléseiben nincs közös nevező. Így a fejetlenség előbb elégedetlenséget, majd káoszt szült, aminek egyenes következménye, hogy ma már az emberek minden intézkedést elutasítanak, így az oltás felvételét is. Kézzelfogható példák vannak körülöttünk. Ahol gyenge a kormányzás, sokkal alacsonyabb az átoltottság, ezzel szemben például Magyarországon végig következetes maradt a kormányzati kommunikáció és egyértelműek a járványintézkedések. Krízishelyzetben csak a határozottságnak van létjoga. Ez látható a magyarországi átoltottsági adatokon, de az egyértelmű üzenetek bennünket is elértek, a felvidéki magyarság hozzáállásán ez tükröződik: egy napokban készült Focus-felmérés szerint a szlovákiai magyarok átoltottsága jóval magasabb, mint a szlovákoké. A pártok szerinti megoszlásban pedig élen jár az egyesült magyar párt, a Szövetség támogatóinak 83 százaléka oltáspárti.
Szlovákiában azonban nincs se koncepció, se stratégia, kusza kapkodás annál több.
Néhány hete még fennen hirdették, nem lesz több lezárás, aztán mégis lett, az is csak ígéret maradt, hogy különbséget tesznek oltottak és oltatlanok között. Biztosak lehetünk benne, amíg Matovič odafér a kormányrúdhoz, hóbortos tervekből nem lesz hiány. A kormányfőből pénzügyérré avanzsált egyszerű ember ismét szintet lépett titáni ötletével, miszerint a hatvan év fölöttieknek az oltás felvételéért 500 eurót adna. A járvány pusztít, a gazdaság romokban, az elégedetlenség az egekig ér, és Matovič ismét az oltásokkal kufárkodik, miután a Covid-lottója már csődöt mondott. Nem az egészségügyi dolgozók – egyébként megfizethetetlen – munkáját fizetné meg jobban, nem a járvány miatt csődbe jutottak terheit ellensúlyozná, inkább a nyugdíjasok szavazataira hajt. Úgy számol, az egymillió nyugdíjas beoltását potom 500 millió euróból ki is hozná. Ez valószínűleg aprópénz, mert hirtelen jött felindulásból még a tétet is emelte, a parlamenti hőzöngés hevében megtoldva az összeget még egy százassal az energiaköltségekre. Félmilliárdot széttapsolni az adófizetők pénzéből nem nagy kunszt. Drága és haszontalan ötlet, ami a helyzetet nem oldja meg.
Megoldást csakis az oltás kötelezővé tétele jelenthet. Ez lenne a kormányzat feladata, hogy megértesse az emberekkel, ebből a spirálból csak teljes átoltottsággal kerülhetünk ki.
Érzelemből és indulatból megfogalmazott vélemények, hoaxokra épülő nézetek nem írhatják felül életünk normális kereteit, az egyéni önzés nem szoríthatja háttérbe a közösségi érdeket, amikor emberéletekről van szó. Jó, ha tudatosítja a politikum, ezt a – minden bizonnyal óriási ellenállást kiváltó – döntést nem spórolhatja meg.
Megjelent a Magyar7 2021/49. számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
