A Hülye és a demokrácia

A középkori háborúk mögött mindig a … pénzügyi csoportok álltak. Két uralkodót összeugrasztottak, mindkettőt eladósították és rablóháborúba kényszerítették. Egyik biztos győzött, visszafizette az adósságot, a másik javai pedig átvándoroltak a … bankárok tulajdonába. Két …bankár dinasztia dominálta a középkort, délen a …Mediciek, Északon a ….Fuggerek, keleten és nyugaton (Isztanbul, London) a Spanyolországból elüldözött zsidó dinasztiák.

Később megjelentek a ….Rothschildok is, akik óriási pénz-hatalomra tettek szert a 18 század folyamán.

Már az 1789-es francia forradalmat is ők robbantották ki. XVI. Lajos nyakig el volt adósodva feléjük és nem tudta visszafizetni a kölcsönt.

Ekkor döntöttek Lajos és az egész francia nemesség likvidálása mellett.

Létrehozták a „demokráciát” amiben már nem az uralkodókat, hanem a népet adósították el „képviselőik” által. Ugyanis a népet nem lehet leváltani. Így az adósság mindig megmarad, csak a politikusoknak hazudott saját ügynökeiket váltják le („kormányváltás”).

Hírdetés

Sok Hülye elhiszi, hogy valódi demokráciában él. Pedig ordítóan nyilvánvaló, hogy egy olyan rendszerben, ahol 4 évente 1 nap „demokrácia” van (a választások), az nem lehet sem demokratikus, sem szabad. Az egyetlen szabadságunk csak az, hogy mi választhatjuk ki, melyik „politikusnak” hazudott ügynökük foszt ki minket.

A Hülye szentül hiszi, hogy a rendszer jó, és naivan gondolja, hogy vannak korrupt politikusok, béna kormányok, akik miatt magas az adó, élhetetlen az ország, alacsony a bér, nehéz a megélhetés.

A Hülye része a rendszernek, hiszen az ő butasága nélkül nem lehetne azt működtetni. A Hülye elhiszi, amit a média közvetít, hiszen látja a tv-ben, amit elé tálalnak, sőt azáltal válik még hülyébbé. Dolgozik, fogyaszt, eladósodik, dolgozik és egyszer elpusztul éppolyan értelmetlenül, mint amilyen az egész élete volt. De mégis Ő a legfontosabb eleme a rendszernek, mert ő a tartópillére.

„Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos.”

Albert Einstein


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »