A Huawei operációs rendszere 60 százalékkal gyorsabb lehet, mint az Android

A Huawei operációs rendszere 60 százalékkal gyorsabb lehet, mint az Android

Javában zajlik a Huawei saját operációs rendszerének tesztelése, már más mobilgyártók is bekapcsolódtak – jelentette a kínai állami média.

Androidos alapokon nyugszik, de annak csak bárki által szabadon használható részeit használja az operációs rendszer, amit a Huawei fejleszt. A kínai mobilgyártó fölött régóta lebeg a Trump-adminisztráció pallosa, így évek óta készülnek B tervvel. Idén tavasszal márciusban a vállalat konzumer részlegét vezető Richard Yu egyértelművé tette, hogy lényegében elkészült a rendszer. Már májusban kiderült, hogy az amerikai kormányzat intézkedései miatt máris szükség van rá, miután amerikai cégek nem szolgálhatják ki a Huaweit, így a Google sem biztosíthatja az Android fontos részeit.

Sokan HongMeng OS néven emlegetik a rendszert, a gyártó azonban az európai szabadalmi hivatalnál a Nyugaton könnyebben marketingelhető Ark OS nevet is levédette. A platformról a Global Times azt írja:

60 százalékkal gyorsabban működik, mint az Android.

A kínai állami médium azt is közzétette, hogy a rendszert már a Tencent helyi technológiai óriásvállalat és olyan kínai mobilgyártók is tesztelik, mint az Oppo és a Vivo. Ez sokkal inkább növelheti a Huawei mobilpiaci túlélési esélyeit, mint a sebességkülönbség. Visszafelé sülhet el az amerikai fegyver, ha a kínai gyártók összefogva teszik le a voksukat egy új platform mellett.

Ehhez már csak a most szóba hozott Oppo és Vivo is elég lehet, a Huawei-jel együtt ugyanis már 35 százalékos piaci részesedésük van. Így az európai vásárlók például könnyen azzal szembesülhetnek, hogy

Hírdetés

míg 10 polcon lévő telefonból eddig egy iPhone és 9 androidos készülék volt, hirtelen 1 iPhone, 6 androidos készülék és 3 új rendszerű lesz.

Ha más kínai gyártókat is az új platform felé terel az állam, akkor pedig az is könnyen elképzelhető, hogy több országban is az androidos telefonok kerülnek kisebbségbe a kínálatban.

(HVG nyomán)

A Google elveszi a Huaweitől az Androidot

A Huawei beperelte az Egyesült Államokat

A pekingi kacsa

Kínai kérdezz-felelek (II. rész)

Kína nem az északi civilizáció része


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »