A hosszabbításban győzött a sepsiszentgyörgyi csapat (Labdarúgás, 3. Liga)

A hosszabbításban győzött a sepsiszentgyörgyi csapat (Labdarúgás, 3.  Liga)

A Sepsi OSK II. pénteken hazai környezetben fordulatos mérkőzésen, a ráadásban szerzett góllal 3–2-re győzött a CSM Adjud ellen a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában. A felsőházi rájátszásba jutást már korábban bebiztosító Kézdivásárhelyi SE pénteken meglepetésre 3–1-re kikapott a CSM Râmnicu Sărat vendégeként, így a negyedik helyre csúszott.

Az első félidőben a sepsiszentgyörgyi csapat akarata érvényesült, az egyedhalmi együttes pedig a védekezésre összpontosított. A házigazdák mezőnyfölénye helyzetekkel társult, már a 7. percben előnybe kerülhettek volna, viszont Raul Cantauz lövését Andrei Chiriac védte. A 25. percben Batzula Hunor járt közel a gólszerzéshez, azonban senkitől sem zavartatva a kapusba lőtte a labdát, aztán Gabriel Mihoreanu estében kevéssel mellé továbbított. Kisvártatva Vereguț Daniel fejesénél bravúrral mentett a vendégek hálóőre, aki a 37. percben már tehetetlen volt, ugyanis Batzula 17 méterről a bal felsőbe tekert (1–0). A szünet előtt váratlanul egyenlített a Vrancea megyei gárda, a 45. percben Gedő Hunor tévedését kihasználva Emiliano Constantin közelről nem hibázott (1–1).

A második felvonásban más arcát mutatta a moldvai alakulat, amely összeszedettebb játékkal rukkolt elő, így kiegyenlítettebbé vált a mérkőzés. A moldvai csapat a 64. percben betalálhatott volna, ellenben szöglet után Alexandru Azoiței fejese a keresztlécen csattant. A hajrá izgalmasan alakult, a 83. percben Batzula kísérletét kiütötte a kapus, ám a kipattanót Mihoreanu gólra váltotta (2–1). A háromszéki együttes nem örülhetett sokáig, a rivális a 86. percben szabadrúgásból ismét egyenlített: Alin Dascălu 25 méterről a jobb felsőbe ívelt (2–2). A csattanó a hosszabbításra maradt, ekkor Cantauz a moldvai védelem bizonytalankodását követően a hálóba gurított, eldöntve ezzel a találkozót (3–2). A Sepsi OSK II. idénybeli kilencedik győzelmével az ötödik helyen zárja az alapszakaszt.

3. Liga, alapszakasz, 2. csoport, 17. forduló: Sepsi OSK II.–CSM Adjud 3–2 (1–1). Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK sportbázisa. Vezette: Stefano Mihai (Bukarest). Sepsi OSK II.: Gedő (Niczuly, 46.) – Varga (Ureche, 73.), Popșa, Vereguț, Bujdosó, Cantauz, Cîmpean, Mihoreanu, Truța (Gyulai, 64.), Batzula, Bena (Coman, 64.). Edző: Nagy Sándor. Adjud: Chiriac – Manta, Azoiței, Mocanu, Dediu (Negoiță, 46.), Predoiu, Antal (Neagu, 84.), Dascălu, Paizan (Pasăre, 69.), Grosu (Bârlea, 84.), Constantin (Moldoveanu, 63.). Edző: Adrian Toma. Gólszerzők: Batzula (37.), Mihoreanu (83.), Cantauz (90+3.), illetve Constantin (45.), Dascălu (86.). Sárga lap: Ureche (78.), Gyulai (85.), illetve Manta (78.).

További eredmények, 17. forduló: CSM Râmnicu Sărat–Kézdivásárhelyi SE 3–1 (gólszerzők: Andrei Ignat 14., Dănuț Bătrânu 57., Alessio Mocanu 81., illetve Bogdan Cîrstian 61.), Aerostar Bacău–Unirea Braniştea 2–0, Sporting Liești–FC Viitorul Onești 2–2, Voința Limpeziș–FC Unirea Brăila 0–3 (zöldasztalnál).

A táblázat:

1. Lieşti                        12        3          2          39–13  39

2. Braniştea                11        4          2          42–12  37

Hírdetés

3. Bacău                      11        1          5          36–21  34

4. KSE                          10        2          5          30–21  32

5. Sepsi OSK II.             9        1          7          25–16  28

6. Râmnicu Sărat         7        2          8          18–28  23

7. Adjud                        5        3          9          24–29  18

8. Brăila                        3        4          10        18–35  13

9. Onești                       3        4          10        17–36  13

10. Limpeziş                 2        0          15          7–45  -8

A 18. forduló programja (március 15.): FC Unirea Brăila–CSM Râmnicu Sărat (15 óra), Kézdivásárhelyi SE– Aerostar Bacău (15 óra), Unirea Braniştea–Sepsi OSK II. (15 óra), CSM Adjud–Sporting Liești (15 óra), FC Viitorul Onești–Voința Limpeziș 3–0 (zöldasztalnál).


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »