A horvát cég hazugsággal vádolja a magyar külügyminisztert

A horvát cég hazugsággal vádolja a magyar külügyminisztert

Az utóbbi időben többször is szóba került, hogy a horvát kőoaljszállító cég jelentősen megemelte a Magyarországra szállított kőolaj tranzitdíját.

Erről Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter is nyilatkozott, rosszallását fejezve ki a dolog miatt.

A témával részletesen foglalkozó mandiner.hu portál szerint azonban ez a kapcsolat már rég elromlott: Hernádi Zsolt Mol-vezér például azt nyilatkozta, a horvátok visszaélnek a cég kiszolgáltatott helyzetével, és ezzel Magyarország mellett Szlovákiának és Csehországnak is ártanak.

Hírdetés

Mit lépnek déli partnereink most, amikor a szankciós politika miatt igazán szükségünk lenne az Adria-vezetéken keresztül érkező nyersanyagra? Kíméletlenül megsarcolnak minket. Egyszerűen azért, mert megtehetik” 

– hívta fel a figyelmet Hernádi Zsolt.

Szijjártó Péter pedig az említett interjúban ugyanúgy arról beszélt, hogy túl magasak a Janaf árai. A tárcavezető szerint Horvátország és Magyarország kapcsolata az energia területén a leggyengébb, és felhívta a figyelmet, hogy ezt a kérdést nem szabad átpolitizálni, mert technikai ügy, hogy Magyarország csak Oroszországtól és az adriai vezetéken keresztül tud gázt vásárolni.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »