A horvát belügyminiszter kissé megzakkant

Magyarországon keresztül valamivel kevesebb mint fél millió ember haladt át, volt akit regisztráltak, volt akit nem – mondta, majd hozzátette: ezért Magyarország “nem oktathatja ki” Horvátországot, hogy hogyan bánjon a migránsokkal.

A belügyminiszter úgy vélte, hogy Orbán szövetségesei,Aleksandar Vulin szerb szociális miniszter és Tomislav Karamarko, a legnagyobb horvát ellenzéki jobbközép párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke ugyanaz a csapat, ugyanazokkal a szavakkal bírálják a horvát kormányt.

Tomislav Karamarko azértlátogatta meg a szerb határ mellett fekvő Tovorarnikot, ahol a legtöbb migráns érkezik az országba, hogy keresztbe tegyen a kormánynak – vélekedett Ostojic.

Hírdetés

“Forduljon inkább a barátaihoz, Orbánhoz és Vulinhoz, Milosevic pionírjaihoz, akik együtt keltik ezt a hisztériát” – mondta.

“Ők egy csapat, akik erővel, szögesdróttal és fegyverrel próbálták meg megoldani a dolgot” – tette hozzá.

“A mi szövetségeseink nem Karamarko, Vulin és Orbán, hanem Ferenc pápa és Merkel asszony” – jelentette ki a belügyminiszter.

Opatovacon a kormány 4000 fő befogadására alkalmas ideiglenes befogadóállomást hozott létre, amelyben a migránsok legtovább 48 órát tartózkodhatnak, mielőtt tovább szállítják őket a magyar határra. A horvát belügyminiszter vasárnap felkereste a tábort.


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »