A honvédség tesztüzemben beveti az "egyetlen fegyvert" a koronavírus ellen

A honvédség tesztüzemben beveti az "egyetlen fegyvert" a koronavírus ellen

Megkezdték a munkát – egyelőre tesztüzemben – a Magyar Honvédség oltóbuszai – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára az országos oltási munkacsoport vezetőjeként szombaton a közmédiának.

György István a Nógrád megyei Nőtincsen, a Magyar Honvédség oltóbuszánál nyilatkozva kiemelte, már az 1 millió 880 ezret is meghaladta azok száma, akik megkapták az első oltásukat, és már több mint 660 ezren vannak azok, akik a második oltáson is túl vannak.

Hozzátette, bár Magyarországon van elegendő oltópont és szakember is, de Nyugat-Európából csak "csöpögtetve" érkeznek az oltóanyagok, ezért oltásból kevesebb áll rendelkezésre.

"Ezért van komoly jelentősége annak, hogy mind Oroszországból, mind Kínából sikerült oltóanyagot szerezni" – mondta, hozzátéve: ahhoz, hogy még jobban fel tudják gyorsítani az oltást, igénybe veszik a Magyar Honvédség öt oltóbuszát is.

Hírdetés

Kifejtette, a honvédség egy-egy oltóbuszán tízfőnyi személyzet – oltóorvossal, adminisztrátorokkal – segíti az oltakozókat; a buszok az egész országban feladatot látnak majd el, most azonban négy napig Nőtincsen és a környező településeken oltanak majd.

György István azt kérte, mindenki regisztráljon az oltásra, hiszen a vakcina jelenti az egyetlen "fegyvert" a járvány ellen.

A közmédiának nyilatkozott Meglécz Katalin, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának orvos ezredese is, aki a buszokról azt közölte, hogy a felszereltségük megegyezik egy oltópontéval; a regisztráció és az oltás utáni megfigyelés sátrakban történik, míg a vakcinát a buszon kapják meg az emberek.

A buszokon naponta akár 150 főt is beolthatnak, de a pontos kapacitásukat a tesztüzem végén határozzák majd meg – tette hozzá Meglécz Katalin.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »