A honvédelmi miniszter szerint korszakváltás zajlik a magyar honvédségben

A honvédelmi miniszter szerint korszakváltás zajlik a magyar honvédségben

A honvédelmi miniszter az elmúlt másfél évben minden döntését annak rendelte alá, hogy a honvédelem terén is befejeződjön a rendszerváltás. Szalay-Bobrovniczky Kristóf erről a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsorban beszélt.

A hirado.hu beszámolója szerint a műsorban elhangzott, hogy 2004-ben megszűnt Magyarországon a sorkötelezettség, és ezzel az átlag magyar ember életéből eltűnt a honvédség. Nem lehetett róla hallani vagy ha igen, akkor inkább negatív összefüggésekben – vezette fel a műsort Lánczi Tamás.

A 48 perc házigazdája hozzátette:

Hírdetés

„Mintha a rendszerváltás most érkezett volna el a honvédelem területére” – vetette fel a műsor házigazdája. „Merem állítani, hogy egy korszakváltás ambíciójával léptem erre a pályára” – válaszolta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A honvédelmi miniszter leszögezte, minden döntésük, amit az elmúlt másfél évben hoztak,

„1999-ben beléptünk a NATO-ba, ebből 2004-re annyit értettünk meg, hogy nem kell katonának lenni. És erre az akkori politika, a szociál-liberális kormányok, rájátszva a nemzetközi világhangulatra, keményen rá is dolgoztak” – mondta a miniszter a műsorban.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »