A hongkongi kormányzó is kiállt a választási reformok mellett

A hongkongi kormányzó is kiállt a választási reformok mellett

Carrie Lam hongkongi kormányzó is kiállt a választási reformok mellett kedden, egy nappal az után, hogy a kínai központi kormányzat hongkongi ügyekért felelős irodájának vezetője a hongkongi választási rendszer alapvető revízióját sürgette – olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes kiadásában.

Carrie Lam: US sanctions Hong Kong chief executive over democratic  crackdowns - CNNPolitics

Carrie Lam – cnn.com

Hírdetés

Lamet kedden megtartott, heti sajtótájékoztatóján arról kérdezték, hogy vajon a változtatásokra azért van-e szükség, mert kormányzata képtelen volt orvosolni a város politikai széttagoltságát azóta, hogy a kormányzó 2017-ben hivatalba lépett. Lam Hszia Pao-lungot, a kínai központi vezetés hongkongi és makaói ügyekért felelős irodájának vezetőjét idézve rámutatott: vitás ügyek esetén egyesek a központi és a helyi kormányzattal szembeni gyűlöletkeltő megjegyzéseket tesznek. Az erre felhozott példák között említette azt a 2019-es tüntetéshullámot, amelyet a hongkongi kiadatási törvény módosításának tervezete váltott ki. „A központi kormányzatnak meg kell oldania a problémát annak érdekében, hogy a helyzet ne romoljon odáig, hogy ne legyen többé alkalmazható az egy ország, két rendszer elve” – húzta alá Lam.
   
Hszia Pao-lung egy hétfői beszédében alapvető választási és közigazgatási reformokat jelentett be, és hangsúlyozta, hogy a fontosabb végrehajtói, igazságügyi, törvényhozói és hatósági szervek vezető pozícióit „hazafiaknak” kell betölteniük Hongkongban.

Hong Kong political map

geology.com   

A „hazafiak kormányozzák Hongkongot” elvet eredetileg Teng Hsziao-ping korábbi kínai vezető fogalmazta meg még azelőtt, hogy Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszatért a Kínához. A múlt hónapban Hszi Csin-ping kínai elnök idézte fel ismét ezt a gondolatot, a város mélyen gyökerező problémáihoz vezető megoldás előfeltételének nevezve azt egy Carrie Lam hongkongi kormányzóval folytatott videókonferencia során.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »