A homoszexuálisok többször beismerték, hogy igenis behálózzák a gyerekeket

A homoszexuálisok többször beismerték, hogy igenis behálózzák a gyerekeket

A „grooming” egy angol szó. Alapjelentése: csinosítás, ápolás. Szűkebb jelentése: behálózás, terelgetés.

A tapasztalt olvasó már találkozott ezzel a szóval a „grooming gang” kifejezés keretében. Az Egyesült Királyságban pakisztáni behálózó bandák évtizedeken keresztül részben csábítással, részben fenyegetéssel fehér lányokat kerítettek a hatalmukba, akiket aztán csoportosan megerőszakoltak és egymás között adtak-vettek. A politikusok és a rendőrség tudott a dologról, de nem akartak foglalkozni vele, mert féltek, hogy akkor rasszistának fogják nevezni őket.

Tartsuk mindezt szem előtt, amikor megnézzük, hogy mit kell tudni a groomingról a homoszexuálisok vonatkozásában! Az utóbbi években kezdett elterjedni a „drag queen story hour / time”, azaz a nőimitátoros mesedélután, ahol a hivatalos magyarázat szerint a női ruhába öltözött és kisminkelt homoszexuálisok közkönyvtárakban és egyéb intézményekben felolvasást tartanak gyerekeknek. Az ötlet hallatán a józan gondolkodású emberek egyből kapcsoltak, hogy itt gyerekek behálózása, terelgetése folyik, amire az agresszív homoszexuális lobbi azzal felelt, hogy ez rágalom, mert nem szabad a homoszexualitást és a pedofiliát egy kalap alá venni. Ennek ellenére egymás után buktak le olyan szervezők, akiket korábban pedofíliáért elítéltek…

Biológiai törvényszerűség okán a homoszexuálisok nem tudnak természetes módon szaporodni, ezért soraikat máshogyan töltik fel. Az évek során számos LMBTQ-aktivista kimondta, hogy a mozgalom célja a gyerekek indoktrinálása azért, hogy az LMBTQ-célkitűzéseket normálisnak fogadják el.

1987-ben Michael Swift homoszexuális aktivista a „Gay Community News”-ban (Homoszexuális Közösség Hírei) azt írta, hogy az iskolás gyerekek kifejezett célpontjai lesznek a homoszexuális indoktrinációnak. „El kell őket csábítanunk az iskoláitokban… Saját képmásunkra lesznek átformálva. El fognak oda jutni, hogy vágyakozzanak utánunk és imádjanak minket”.

2011-ben Daniel Villarreal amerikai homoszexuális aktivista a Queerty.com honlap hasábján azt jelentette ki, hogy a homoszexuális lobbi számára elérkezett az idő annak beismerésére, hogy az iskolás gyerekeket a homoszexualitás elfogadására indoktrinálják. „Miért erőltetnénk anti-bullying [keménykedők elleni] programokat vagy társadalomismereti tanórákat, melyek a gyerekeknek a híres queerek történelmi hozzájárulását tanítják, hacsak nem azért, mert szándékosan arra akarjuk oktatni a gyerekeket, hogy a queer szexualitást normálisnak fogadják el?” Hozzátette: „Azt akarjuk, hogy a pedagógusok a gyerekek jövőbeni generációinak tanítsák meg a queer szexualitás elfogadását. Valójában a saját jövőnk függ ettől. Gyerekeket toborzunk? Lefogadhatjátok, hogy igen”.

2015 márciusában Sason Bear Bergman kanadai homoszexuális aktivista, aki nő létére transznemű férfiként határozza meg önmagát, cikket írt „Azért jöttem, hogy gyerekeiteket LMBTQ-célkitűzésem számára indoktrináljam (és ezt egy szemernyit sem sajnálom)” címmel. Ebben ezt írta: „Azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek: egész idő alatt, amikor azt mondtam, hogy senkit sem indoktrinálok a homoszexuális és leszbikus és biszex és transz és queer emberekkel kapcsolatos hitemmel, az hazugság volt”. Bergman nem fogta vissza magát, és kijelentette, hogy a gyerekeket olyanná akarja tenni, mint „amilyenek mi vagyunk”, még akkor is, ha „az ellene megy annak, ahogyan ti a vallásotok tanításait értelmezitek”.

2018. szeptember 17-én Louisiana állam Lafayette City községtanácsa közmeghallgatást tartott arról az indítványról, ami az október 6-ára tervezett nőimitátoros mesedélutánt elítélte volna azért, mert az nem gyerekeknek való volt. A kötelező hatállyal nem bíró indítványt annak ellenzői gyűlölködőnek és diszkriminatívnak kiáltották ki, és végül a tanács nem is szavazott róla.

Az indítvány ellen felszólalók egyike Dylan Pontiff nőimitátor volt, aki fellépéseikor a Santana Pilar Andrews művésznevet használja. Eleinte próbálta sajnáltatni magát, hogy ő egy olyan ember, akitől nem kell félni, és hogy egész életében keménykedtek vele azért, mert homoszexuális. Azzal hitegetett mindenkit, hogy nem azért van ott, hogy bármiféle hátsó szándékú transznemű célkitűzést ráerőltessen másokra. A végén azonban saját magának mondott ellent, amikor kibukott belőle, hogy valójában miről is szól ez az esemény, és mondandója kiváltotta a mögötte ülő hallgatóság felháborodását: „Ez lesz a következő generáció terelgetése. Megpróbáljuk a következő generációt úgy terelgetni, hogy az ne úgy nézzen [erre a dologra], ahogyan azt ők [a hallgatóság] éppen most tették”.

Hírdetés

Hidra – Kuruc.info

Forrás:

WATCH: Drag queen admits he’s ‘grooming’ children at story hour events
‘We are trying to groom the next generation.’
Tue Nov 27, 2018 – 3:56 pm EST
https://www.lifesitenews.com/news/watch-drag-queen-admits-hes-grooming-children-at-story-hour-events

Gay Drag Queen Dylan Pontiff, "We’re Grooming The Next Generation"
https://www.bitchute.com/video/lcxPf0E3CKfD/

Drag Queen Story Hour Is Grooming Kids For Pedo Sex
https://www.bitchute.com/video/jPMf4BWAeteh/

"We are grooming the next generation"
https://www.bitchute.com/video/NVv09A4P7M2O/

Shock Video – Children Strut Across Stage with Drag Queens, Pose For Cash at Night Club – WAKE UP!
https://www.bitchute.com/video/BwWDSkHgkJ4J/

A nőimitátorokat szervező, örökbefogadó, gyermekbírósági buzi bíró gyermekpornóval bukott le

Transzkreatúra "stíluskirálynő" lesz az abádszalóki családi nap műsorvezetője

A gyerekeknek szóló buzipropaganda "szabadságáért" tüntetnek ma az aberráltak

"Szivárványcsaládos felvilágosítást" követeltek a budapesti buzitüntetésen

"Pedofil vagyok, de nem szörnyeteg" – a kultúrmarxista agitáció újabb lépése a pedofilok elfogadtatásáért


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »