A holokauszt jelentőségének lekicsinylése miatt vegzálják a román sovinisztákat

A holokauszt jelentőségének lekicsinylése miatt vegzálják a román sovinisztákat

A román Legfőbb Ügyészség hivatalból vizsgálatot indított a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen, mert január 3-i közleményében mellékes témaként állította be a holokausztot.

A hatályban lévő törvény szerint a holokauszt vagy annak következményeinek nyilvános tagadása, kétségbe vonása, helyeslése, indokoltnak feltüntetése vagy jelentőségének lekicsinylése 6 hónaptól 3 évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbírsággal büntetendő, az elkövetés módjától és eszközétől függetlenül.

Hírdetés

Az AUR azt írta sajtóközleményében, hogy évek óta a romániai oktatás minőségének „szisztematikus aláaknázása” folyik azáltal, hogy olyan „mellékes témákat emelnek különálló tantárgy rangjára, amelyeket a már létező tantárgyak keretében, egyszerű leckeként is lehet tanítani: például a szexuális nevelést vagy a holokauszt történetét”. Mindeközben az új generáció neveléséhez alapvető fontosságú tantárgyaknak (az egzakt tudományoknak, román nyelv és irodalomnak, román történelemnek) egyre kisebb jelentőséget tulajdonítanak – állította az AUR.

A kormány „idegengyűlölet és antiszemitizmus elleni” különmegbízottja, Alexandru Muraru szerint az AUR-t az antiszemitizmus miatt be kell tiltani (a magyarellenesség nem probléma). A G4media.ro portál pedig emlékeztetett rá, hogy a párt olyan jelöltet állított az államelnöki tisztségre, aki vállaltan szimpatizált a nemzetiszocialista korszellemet Romániában az 1930-40-es években megjelenítő legionárius mozgalom vezetőivel, és a párt társelnöke is többször jelét adta a legionárius mozgalom iránti rokonszenvének.

A holokausztkritikus megnyilvánulást az Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet elítélte. Azt írták, hogy „a holokauszt tagadása a parlamenti mentelmi jog mögé bújva csak az antiszemita gyűlöletet erősíti, és éppen ennek a politikai következményei vezettek a holokauszthoz. A holokauszt tagadása a demokrácia tagadásának egyértelmű jele” – olvasható az állásfoglalásban.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »