…a holokauszt emléke kezd elhalványulni

Az antiszemita sztereotípiák élnek és jól vannak Európában, míg a holokauszt emlékezete kezd elhalványulni – derül ki a CNN új, széleskörű felméréséből. A megkérdezett európaiak több mint negyede szerint a zsidóknak túl nagy befolyása van az üzleti életben és a pénzügyekben, közel minden negyedik válaszadó szerint pedig túl nagy a befolyásuk a konfliktusokban és háborúkban is szerte a világon. Végül ötödük mondta azt, hogy túl nagy a befolyásuk a médiában, és ugyanannyian vélik azt is, hogy túl nagy befolyással bírnak a politikában.

Eközben a közvélemény-kutatásban az európaiak egyharmada mondta azt, hogy csak egy keveset, vagy egyáltalán semmit sem tudnak a holokausztról.

A holokausztról megfeledkezve?

Körülbelül 20-ból egy európai soha nem hallott a holokausztról, annak ellenére, hogy kevesebb, mint 75 év telt el a második világháború vége óta, és ma is még mindig több tízezer holokauszttúlélő él. Az európaiak egyharmada mondta azt, hogy a zsidók a holokausztot arra használják, hogy saját álláspontjaikat, vagy céljaikat előmozdítsák. Ausztriában – ahol Hitler született – a fiatalok 12%-a mondta azt, hogy soha nem hallott a holokausztról. Itt voltak legtöbben azok is, akik azt mondták, hogy „csak keveset” tudnak a holokausztról – 10 osztrák felnőtt közül négy adta ezt a választ.

Európa-szerte a válaszadók fele azt mondta, hogy „jórészt ismeri” a holokausztot, és csupán ötből egy ember mondta, hogy „sokat tud” róla. Az európaiak kétharmada szerint a holokauszt-megemlékezések biztosíthatják, hogy ilyen atrocitások soha többé ne történjenek meg. Az európaiak egyharmada azonban úgy vélekedett, hogy Izrael támogatói az antiszemitizmus vádját használják fel az Izraelt érő kritika leállítására, miközben csak tizedük állította, hogy ez nem igaz.

Hírdetés

A válaszadók több mint egynegyede (28%) szerint az antiszemitizmus nagyrészt az országukban Izrael állam intézkedéseire adott reakció. Közel ötödük pedig (18%) mondta, hogy országukban az antiszemitizmus válasz a zsidók mindennapi viselkedésére.

„Nem vagyok antiszemita, de …”

Kevesen mondták, hogy személyesen kedvezőtlen hozzáállást tanúsítanak a zsidókkal szemben. A felmérésben részt vevő hét országban 10-ből egy ember azt mondta, hogy így érez – bár ez a szám Lengyelországban 15% -ra, Magyarországon pedig 19%-ra nő – ez a válaszadók mintegy ötöde. Magyarország kivételével minden országban jelentősen több ember mondta, hogy inkább kedvező a véleménye a zsidókról, mint kedvezőtlen. (Magyarországon a kedvezőtlen 21% -ról 19% -ra csökkent, a többiek pedig azt mondták, hogy nincs sem kedvező, sem kedvezőtlen véleményük.)

Számok

A zsidó hatalomba vetett hit párhuzamban áll a világon élő zsidók számának óriási túlbecslésével- olvasható az elemzésben. Tíz válaszadóból négyen vélték úgy, hogy saját országaikban 3 és 10% közötti arányban élnek zsidók. 100-as szorzóval tévednek, ugyanis a Pew Research Center tanulmánya szerint a világ lakosságának csupán 0,2% -a zsidó.

atv.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »