A holokauszt elkövetői között zsidók is voltak – mondta a máskor zsidó gyökereivel büszkélkedő lengyel kormányfő

A holokauszt elkövetői között zsidók is voltak – mondta a máskor zsidó gyökereivel büszkélkedő lengyel kormányfő

Lengyelország és Izrael párbeszédet fog folytatni a második világháború története kapcsán keletkezett félreértések tisztázása érdekében – erről egyezett meg Mateusz Morawiecki lengyel és Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő vasárnapi telefonbeszélgetése során.

A beszélgetésre azután került sor, hogy Izrael úgy értelmezte az egyébként beiktatásakor azonnal zsidó gyökereivel büszkélkedő Morawieckinek előző napi, a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián tett kijelentését, hogy a lengyel kormányfő szerint az ún. holokauszt elkövetői között zsidók is voltak.

A telefonbeszélgetésről a lengyel kormányfő szóvivője tájékoztatta a sajtót, és maga Morawiecki is írt róla a Twitter közösségi honlapján, "rendkívül rettenetes bűntettnek" minősítve a "holokausztot", melynek elkövetőiként "a náci németeket" jelölte meg.

Emellett leszögezte: "Azokban a szörnyű időkben az összes nemzetben akadtak emberek, akik a legnagyobb irgalom gesztusaira szánták el magukat". Hozzáfűzte: "Akadtak sajnos olyanok is, akik az emberi természet legsötétebb oldalait mutatták meg, együttműködve a német nácikkal".

Aláhúzta: "Ennek a legnehezebb történelmi korszaknak a témájáról nélkülözhetetlen a párbeszéd", a beszélgetés során mindketten jelezték: ezt a párbeszédet a két ország folytatni fogja.

A lengyel kormányfői hivatal egyébként vasárnap reggel kiadott közleményben hangsúlyozta: Morawieckinek a legkisebb mértékben sem a holokauszttagadás volt a célja.

Hírdetés

A telefonbeszélgetésről szóló jeruzsálemi közlemény szerint Netanjahu azt mondta lengyel hivatali kollégájának: semmi alapja sincs a lengyelek és a zsidók tevékenysége közötti összehasonlításnak a holokauszttal kapcsolatban. Olyan unalomig ismételt paneleket használt, hogy "a holokauszt célja a zsidó nép megsemmisítése volt", és hogy "halálos ítéletet mondtak ki minden egyes zsidó emberre pusztán zsidósága miatt".

Netanjahu azt is leszögezte, hogy nem lehet kijavítani a Lengyelországgal kapcsolatos torzítást egy másik torzítás segítségével. A felek a miniszterelnöki hivatal beszélgetésükről kiadott közleménye szerint egyetértettek abban, hogy a két ország továbbra is beszélni fog a kérdésről abban a reményében, hogy küldöttségeik hamarosan találkoznak a téma megvitatására.

Izraelben heves visszhangot váltottak ki a lengyel miniszterelnök szombati szavai. Avi Gabaj, az ellenzéki Munkapárt elnöke szerint Morawiecki úgy beszélt, mint egy "közönséges holokauszttagadó", Jaír Lapid, az ellenzéki centrista Jes Atíd (Van Jövő) párt elnöke (aki nemrég bukott meg azzal a holohazugsággal, miszerint nagyanyját auschwitzi áldozatnak füllentette – a szerk.) pedig "régi fajta" antiszemitának minősítette a lengyel politikust.

(MTI nyomán)

Újabb hazudozóról derült ki, hogy Auschwitz helyett Izraelben haltak meg a nagymamái

Izrael figyelmeztette a lengyel kormányt: inkább ne is indítson küldöttséget a holotörvény megvitatására

Az ún. zsidómentők képviselték a lengyel identitás lényegét a zsidó gyökereivel büszkélkedő új lengyel kormányfő szerint


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »