A holland külügyminiszter elhatárolódott a Magyarországot bíráló kijelentésektől – az csak egy ultralibsi böffenete volt

Bárminemű arra vonatkozó utalás, hogy kapcsolat lenne egy európai uniós tagállam és a terroristák módszerei között, hibás. “Szeretnék elhatárolódni az ilyen tartalmú kijelentésektől” – jelentette ki Bert Koenders holland külügyminiszter pénteken.

A holland tárcavezető a minisztérium által délután közzétett nyilatkozatában hangsúlyozta: nyilvánvaló, hogy a magyar kormány cselekedetei nincsenek kapcsolatban a terrorizmussal. Magyarország szövetséges és társtagállam az Európai Unióban – húzta alá.

Hírdetés

Korábbi nyilatkozatában Koenders azt mondta, hogy a távozó budapesti holland nagykövet vitatott kijelentései nem tükrözik kormánya álláspontját, de elismerte: miniszterként felelős a nagykövet kijelentéseiért.

Pénteken Magyarország konzultációra hazarendelte Hollandiába akkreditált nagykövetét, ezzel meghatározatlan ideig szünetel a nagyköveti szintű kapcsolattartás a két ország között.

A feszültséget az váltotta ki, hogy Gajus Scheltema budapesti holland nagykövet a 168 órának adott búcsúinterjújában egyebek mellett azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták “ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »