A kelet-európai országok tartoznak azzal a partnereiknek, hogy többet tesznek az Európai Unióba irányuló migránsáradat megfékezésére – jelentette ki szombaton Mark Rutte holland kormányfő, aki egyben kérte azt is, hogy igazságosabban osszák el a "menekülteket" az uniós tagállamok között.
Rutte ezt azután közölte, hogy tárgyalt Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével.
Mark Rutte vicces kedvében lehetett |
"Nem lehet, hogy az olyan országok, mint Svédország, Hollandia és Németország vállaljanak oroszlánrészt a menedékkérők befogadásában" – mondta Rutte a holland közszolgálati televízióban szombaton, egy nappal az európai migránsválság kérdésében összehívott brüsszeli uniós csúcstalálkozó előtt.
"Kelet-Európa túl keveset tett annak érdekében, hogy ellenálljon a menekülthullámnak. Nagy összegeket fektettünk be náluk, és most túl keveset tesznek" – jegyezte meg a kormányfő.
Rutte hangsúlyozta: az EU soros elnöki tisztét január 1-től betöltő Hollandia kész arra, hogy nagyobb segítséget nyújtson a külső határok biztosításában nehézségekkel szembesülő országoknak.
Az EU szegényebb, keleti tagállamai ellenálltak a migránsoknak a 28 tagország közötti megosztására vonatkozó javaslatoknak. Orbán Viktor miniszterelnök kerítést építtetett a déli határon, amivel gyakorlatilag a szomszédos Horvátországra és Szlovéniára hárította át a problémát – jegyezte meg a holland kormányfő nyilatkozatát ismertető Reuters brit hírügynökség.
A hatalom felé menetelnek a radikálisok
Donald Tusk, aki korábban lengyel miniszterelnök volt, újságírók előtt szombaton azt hangsúlyozta, hogy az EU egyik legfontosabb feladata a kontinens határainak védelme.
"Nincs a mérsékelt centrista politikai tábor számára fontosabb feladat, mint Európa külső határainak visszaállítása" – mondta Tusk, aki Rutte Liberális Pártjának kongresszusán vett részt Hágában. "Csak így tudjuk megállítani a radikálisokat a hatalom felé tartó menetelésükben" – tette hozzá Tusk a "szélsőjobboldali", bevándorlásellenes pártoknak a népszerűségi listákon való előretörésére utalva.
(MTI nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »