A holland kormány sajátos problémamegoldása

A holland kormány sajátos problémamegoldása

A holland ügyvivő kormány arra kötelezi Rotterdamot és három másik várost a körzetben, Enschedét, Gorinchemet, illetve Venrayt, hogy több menedékkérőnek nyújtsanak elhelyezést, év végéig ezeknek a településeknek legalább kétezer férőhelyet kell létrehozniuk – írta kedden a helyi sajtó.

Kajsa Ollongren belügyminiszter és Ankie Broekers-Knol igazságügyi államtitkár a holland parlamentnek címzett nyilatkozatukban azt írták: a kabinetnek azért kellett erről rendelkeznie, mert Hollandiába folyamatosan érkeznek a menedéket kérők.

Az utóbbi időben próbáltuk arra ösztönözni az önkormányzatokat, hogy maguk teremtsenek több férőhelyet, de ez nem volt elég sikeres a jelenlegi válság kezeléséhez. Ezért kell nemzeti szinten rendelkezni. Nem zárható ki, hogy a közeljövőben más önkormányzatok is kapnak effajta utasításokat.”

Hírdetés

– hívták fel a figyelmet a kormány tagjai.

Ollongren és Broekers-Knol rámutatott: le kell csökkenteni a szükségszállások számát, nem fogadható el, hogy a menedékkérőket kempingágyakkal teli sportcsarnokokban helyezik el, és hetente költöztetik őket egyik helyről a másikra. Az ilyen instabil körülmények sok kényelmetlenséget okoznak az önkormányzatoknak, a lakosoknak és a menedékkérőknek is – tették hozzá.

A kormány utasítása értelmében a menedékkérők befogadásával foglalkozó központi ügynökség a kijelölt önkormányzatokkal együttműködve meghatározza, milyen létesítményeket jelöljenek ki befogadóközponttá, és hogyan alakítsák ki azokat a hosszabb távú befogadásra.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »