A holland kormány „gendersemleges kifejezéssel” helyettesítené az anya szót a népesség-nyilvántartásban

A holland ügyvivő kormány a népesség-nyilvántartásban az anya szót a "szülő, akitől a gyermek született" kifejezéssel kívánja helyettesíteni, a "gendersemleges" kifejezésre való áttérésre vonatkozó javaslatot egy átfogó módosító indítványban terjesztették a parlament elé a hatályos törvények több más tervezett kiigazításával együtt.

A törvényjavaslat indoklása szerint – amelyet az NlTimes hírportál idézett hétfőn – a változtatás az anyakönyvi rendelet 2022-től érvényes korábbi kiigazításából következik. Akkor a kormány kivételt fogalmazott meg a gyermeket vállalók közül azok számára, akik "még rendelkeznek a nő biológiai jellemzőivel, de már jogilag férfiként jegyezték be őket". Az ő esetükben az anyakönyvi kivonatban az anya szó helyett "a szülő, akitől a gyermek született" kifejezés szerepel. A kormány most úgy véli, hogy a személyi nyilvántartásról szóló törvényben is ezt a "gendersemleges" terminológiát kell használni.

Hírdetés

Hugo de Jonge belügyminiszter, a Kereszténydemokrata Tömörülés politikusa a törvényjavaslatról szóló hivatalos tanácskozáson azt mondta: nem számít arra, hogy a törvényjavaslat sok vitához vezet a parlamentben.

A konzervatív Református Politikai Párt képviselője, Andre Flach nyilatkozatában jelezte, hogy a kormány egy közös javaslatban rejt el "egy rendkívül érzékeny módosítást" úgy, hogy más módosításokkal együtt nyújtja be. A képviselő szerint három évvel ezelőtt a kabinet még úgy vélekedett, hogy az anya és apa megjelölések eltörlése nem kívánatos, mert sok szülő fontosnak tartja az anya jogi értelmezését, most pedig mindenki számára el akarják távolítani a megnevezést, miközben egy kis csoport számára már van megoldás.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »