Június 9-én volt a 80. évfordulója, hogy Brenner János a pécsi Szent Péter- és Szent Pál-székesegyházban a bérmálás szentségében részesült. A Brenner 80 programsorozat keretében június 8-án szentmisével, 9-én pedig kiállítással, filmvetítéssel, előadással és kerekasztal-beszélgetéssel tisztelegtek a vértanú emléke előtt, aki Istenhez hűséges életével és szolgálatával ma is példaként áll előttünk.
A Pécsi Egyházmegye kiemelt figyelmet fordít Boldog Brenner János emlékének méltó ápolására. Az ő nevét viseli a székesegyházi plébánia kápolnája, ahol kézujjcsontjának egy darabját ereklyeként őrzik; a 2025-ös esztendőben megrendezett Brenner-emléknapok keretében az egyházmegye képviselői megkoszorúzták a család egykori pécsi lakóházának falán található emléktáblát, ekként tisztelegve a vértanú pap előtt, aki gyermekkorának egy meghatározó időszakát töltötte családjával Pécsen 1941–46 között.
A Brenner 80 emléknapok jegyében a pécsi székesegyházban elsőként június 8-án litániát mondtak, majd felolvastak Brenner János prédikációiból, majd szentmiseáldozatot mutattak be emlékére a 2018-ban a boldoggá avatott vértanú csontereklyéje jelenlétében.
A liturgia főcelebránsa Felföldi László pécsi megyéspüspök volt, koncelebrált Császár István pápai káplán, jáki címzetes apát, a Brenner János Hittudományi Főiskola Kollégiumának igazgatója, a szentmise szónoka, Máger Róbert püspöki irodaigazgató, valamint Fekete Zoltán káplán és John Bayer OCist, az Our Lady of Dallas ciszterci apátság szerzetes papja.
Császár István beszélt a Brenner Jánoshoz fűződő személyes kötődéséről. Elmondta, Brenner János az édesanyja hitoktatója volt, ő maga abban a templomban kántorizált, ahol Brenner János évekkel korábban káplánként szolgált, a boldoggáavatási eljárás jegyzőjeként pedig személyesen kísérte az eljárást.
A szónok kiemelte: Brenner János hősies fokon gyakorolta az Isten iránti szeretetet, melynek legtökéletesebb formája a vértanúság.
A pécsi székesegyházban kapta meg a Szentlélek ajándékait a bérmálás szentségében, köztük az erősség lelkét. Általa tudott bátran kiállni hitéért, hivatásáért, az egyházért és Krisztusért. Merte Istenre bízni az életét:
Nem félt, hitt Jézus szavainak: „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni!” (Mt 10,28)
Egy olyan korban akarta szolgálni a híveket, amikor a megfélemlítés volt az egyházellenes harc legfőbb eszköze.
Buzgó papi életét nem nézték jó szemmel az egyház ellenségei. Tőrbe csalták és hivatásának teljesítése közben, miközben egy haldoklóhoz sietett az Oltáriszentséggel, brutális kegyetlenséggel, 32 késszúrással ölték meg.
A szentmise felvételről megtekinthető:
A programsorozat másnap, június 9-én folytatódott a Magtár Látogatóközpontban, ahol elsőként Schmelczer-Pohánka Éva, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár és Levéltár vezetője személyes kutatási eredményeire támaszkodva, visszaemlékezések alapján, valamint rendelkezésre álló tárgyi emlékekből, levéltári archívumból, korabeli fotókból összeállított kiállítását tekinthették meg az érdeklődők.
Előadásában ismertette a Brenner család életének pécsi vonatkozásait, mint fogalmazott:
A képanyaggal gazdagon illusztrált előadás után a Brenner Józseffel készült, a közelmúltban Szombathelyen rögzített videóinterjút vetítették le, melyben Fekete Zoltán székesegyházi káplán volt a vértanú lelkipásztor fivérének beszélgetőtársa.
A Brenner-napok második napjának kiemelt programja volt az a kerekasztal-beszélgetés, melyben Soós Viktor Attila történész; Kovács Gergely, a Magyarországi Mindszenty Alapítvány ügyvivője; Császár István pápai káplán, jáki címzetes apát, a Brenner János Hittudományi Főiskola Kollégiumának igazgatója – mindhárman Boldog Brenner János boldoggáavatási ejárásának közreműködői – osztották meg gondolataikat a vértanúságot és életszentséget vizsgáló eljárásról.
Beszéltek a hivatás ajándékáról és titkairól, azokról a részletekről, melyekből kibontakoznak a vértanú lelkipásztor papi szolgálatának különleges és meghatározó pillanatai. Szó esett személyiségéből fakadó, különleges karizmájáról: a hivatásból fakadó örömről, mely hitet, szeretetet és természetes, mintegy családias érzéseket sugárzott az emberek felé, mely egyedivé tette hivatását, őt magát pedig közellenséggé az egyházat üldözők számára.
A Boldog Brenner Jánosra emlékezés abban erősíti meg mindazokat, akik a bérmálás szentségében megkapták a Szentlélek ajándékait, hogy felszítva a szentség kegyelmi ajándékait, a Jóistentől nekik szánt hivatást megerősített szívvel, valóban ki tudják bontakoztatni.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2027-re meghirdette a hivatás évét, melyhez kapcsolódóan, illetve a Brenner-megemlékezés keretében a Pécsi Egyházmegyei Hivatal egy figyelemfelkeltő molinót készített és helyezett ki június elején a Pécsi Egyházmegye kiemelt pécsi helyszíneire és kegyhelyeire, melynek központi alakja Boldog Brenner János vértanú.
Forrás, fotó és videó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


