A „hit” lett az év szava 2024-ben

A „hit” lett az év szava 2024-ben

Megválasztotta a közmédia az Év szavát – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sajtó- és marketing irodája hétfőn az MTI-vel. A közlemény szerint 2024-ben a „hit” szót választotta az Év szavának a Montágh Testület; a szép magyar beszéd felett őrködő szervezet a magyar nyelv és kultúra ápolását, ily módon a nemzeti identitás megőrzését tűzte ki célul.

„A testület indoklása szerint kiváltképpen szükségünk van az Istenbe és egymásba vetett hitünkre” – fogalmaztak.

A 2024-es Év szava a hisz ige főnévi származéka,

jelentése magába foglalja a világot összetartó és minden körülmények között óvó gondviselésbe vetett bizalmat, az egymásban bízni tudás képességét, és a földízű logika fölé emelkedve azon képességünket, hogy higgyünk az isteni és emberi jóságban, bármi történjék is körülöttünk

Hírdetés

– írták.

Az MTVA szervezetéhez tartozó tanácsadó, véleményező, javaslattevő és ellenőrző testület tagjai minden évben kiválasztják azt az egy szót, amely legkifejezőbben utal az adott év történéseire, valamint a változó körülmények és világszintű kihívások között a legfontosabb értékre hívja fel a figyelmet.

A Montágh Testület kiemelt feladata az anyanyelvi és a viselkedéskultúra ápolása, ezáltal a kulturális értékőrzés és értékteremtés támogatása – tették hozzá.

Az Év szavát 2020-tól minden év decemberében hirdeti ki a közszolgálati média a testület tagjainak szavazata alapján; 2020-ban az „egymás„, 2021-ben a „család„, 2022-ben a „béke„, 2023-ban a „gyermek” kifejezést választották – áll a közleményben.

(MTI)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »