A Hit Gyülekezete megtérítette a Gój Motorosokat

A Nemzeti Választási Bizottság kedden megbüntette a Hit Gyülekezete által vezérelt ATV-t, mert törvénysértően közölt politikai reklámot. A plakátrongálókat népszerűsítő csatorna megsegítésére a magukat nemzetinek valló Gój Motorosok siettek, talán még gyűjtést is rendeznek a szélsőséges televíziónak.

gojgoj”Gondolom Önök előtt is ismert, hogy nem a legnépszerűbb csatorna az ATV a Gój Motoros Egyesület tagjai között. 2006-óta számos hazug állításokat közöltek rólunk, mondhatnám hamisítottak. Viszont ma arról értesültünk, hogy a csatornát egymillió forintra büntették” – írja Mészáros Imre, a Gój Motoros Egyesület elnöke. „A Gój Motoros Egyesület tagjai, akik hisznek a szólás- és véleményszabadságban megdöbbenésünknek adunk hangot. Ugyanis az ATV a szombati Fidesz kampányrendezvényről is tudósított, ahogyan a „kormányváltókéról” is. Mind a két közvetítés élő volt. A Fidesz nem használt kampányspotot, míg a „kormányváltók” igen” – írja Mészáros az ATV-nek küldött megható levelében.

Hírdetés

Mészáros Imrének nem ismeretlen ez a fajta dörgölőzés, hiszen a szélsőséges, magyargyűlölő Dániel Péterrel is remekül meg szokták érteni egymást.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »