A hisztériakeltők megint beégtek – Nem volt semmi gond a menekülttáboros tüntetésen

Az ultra- és balliberálisok félelemkeltése ismét alaptalannak bizonyult. Védjék még párszor a szegény, elesett menekülteket úgy általánosságban, mutassa be a média a menekültáradat negatív hatásait, és a mellélövések még a legelvakultabb támogatók számára is nyilvánvalóak lesznek. A Jobbik debreceni, a menekültáradat kezelése ellen tüntető rendezvénye békésen véget ért.

A Jobbik politikusai szerint azonnal zárttá kell tenni a debreceni menekülttábort és az ország többi, bevándorlókat befogadó állomását. Apáti István, a Jobbik alelnöke vasárnap a debreceni tábor bejárata közelében tartott demonstráción mintegy 300 ember előtt az önvédelemre való felkészülésre szólította fel támogatóikat.

A Jobbik országgyűlési képviselője erőteljesebb rendőri fellépést sürgetett az illegális bevándorlókkal szemben, s arról beszélt, hogy nekünk, magyaroknak nem először kell megvédenünk Európa határait.

„Most is Nyugat-Európát védjük, annak az Európai Uniónak a külső határát, amelyik még csak vitát sem enged kezdeményezni például a halálbüntetésről” – mondta. Utalt arra, hogy a miniszterelnök a menekülttáborok bezárást ígérte, e helyett újabb táborok nyílnak, például a hajdú-bihari Berettyóújfaluban.

Z. Kárpát Dániel alelnök és Kulcsár Gergely országgyűlési képviselő a határőrség azonnali visszaállítását, valamint a táborok lakott területen kívülre költöztetését követelte. „Magyarország a magyaroké” – mondta Z. Kárpát Dániel nagy ovációt kiváltva a hallgatóságból, akik között többen az Új Magyar Gárda, illetve a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) egyenruháját viselték. Utóbbiak zászlókkal, alakzatba felsorakozva vettek részt a demonstráción, és vezényszóra hagyták el a területet a tüntetés után – jelentette az MTI tudósítója.

Hírdetés

A jobbikos országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy az elmúlt évben több menekült érkezett Magyarországra, mint ahányan itt születtek. Magyarország minden valódi menekültnek megadta eddig is a segítséget, de „nem kötelessége minden szinten tolerálni a rátelepedőket, nem akarunk integrálni senkit, ez a magyarok országa” – hangoztatta.

Z. Kárpát Dániel kilátásba helyezte: ha a Jobbik kormányra kerül, három hónap alatt „megoldja a menekültügyet”, s „ha kell, fizikailag is megvédjük a magyar határt”.

Kulcsár Gergely, a Jobbik hajdú-bihari elnöke hozzátette: a táborok zárttá tétele mellett, amíg ismét megalakul a határőrség, olyan törvényi feltételeket kell teremteni, hogy „a magyar katonákat is be lehessen vetni a határokon”. A politikus sürgette az idegenrendészeti őrizet visszaállítását és az embercsempészek nagyobb büntetését.

A Debrecen lakossága melletti szolidaritás címén meghirdetett demonstráción nemzeti színű, jobbikos zászlókat és az önvédelmi mozgalom zászlóit lehetett látni. A rendezvény után mintegy százan a tábor bejáratához akartak vonulni, de a rendőrök ezt sorfallal megakadályozták. A Himnusz eléneklése után a tüntetők elvonultak – tapasztalta az MTI tudósítója a helyszínen.

Az ultra- és balliberálisok félelemkeltése ismét alaptalannak bizonyult. Védjék még párszor a szegény, elesett menekülteket úgy általánosságban, és mutassa be a média a menekültáradat negatív hatásait, a mellélövések még a legelvakultabb támogatók számára is nyilvánvalóak lesznek.

Korábban a vörös csillagos Vajnai Attila-féle Európai Baloldal keltette a hangulatot a Jobbik vasárnapi rendezvénye ellen, attól álrettegve, hogy valamiféle provokatív akciót szerveznek a tüntetés után.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »