A Hír TV rejtett kamerás felvétele: rendőrök segítenek a menekülteknek

A Hír Televízió stábja által készített rejtett kamerás felvételek szerint Belgrádban a szerb rendőrség asszisztálása mellett szállnak fel a Magyarország felé közlekedő vonatokra a menekültek, akik aztán Szabadkától már gyalog jönnek tovább a zöldhatárig. Az ENSZ belgrádi misszióvezetője azt nyilatkozta a Hír TV-nek, hogy a szerb–magyar határon épülő szögesdrótkerítés rossz megoldás a bevándorlás problémája ellen.

Rejtett kamerás felvételeink kedd este a belgrádi pályaudvaron készültek. Jól látható, hogy a menekültek rendőri kíséret mellett tömegesen szállnak fel a Magyarország felé tartó vonatra. Július közepéig már több mint 45 ezren fordultak menedékkérelemért a belgrádi hatóságokhoz. „A helyzet romlik, a Szerbiába érkezők száma még mindig nő. Menekültkérőkként regisztrálják magukat, de nem igazán azok, mert nem szeretnének Szerbiában maradni” – mondta Nicola Kovacevic, a belgrádi emberi jogi központ kutatója.

Hírdetés

A Belgrádban vonatra szálló migránsok hajnalban érkeztek Szabadkára. A vasútállomásról egyből a taxisokhoz mentek és akinek volt elegendő pénze, azonnal folytathatta útját a zöldhatár felé. Szabadkán már törzshelyeik vannak a migránsoknak a város néhány pontján. A legnagyobb csoportok az elhagyatott téglagyár környékén szoktak gyülekezni. „Együtt utaztunk néhány emberrel, segítünk a gyerekek és a poggyász körül, és most is segédkeztünk. Aztán egyszer csak elmentek. Nekünk itt kellett maradnunk, most csak mi hárman vagyunk itt, a többiek elszöktek, elmentek.” Azt mondják, a helyi rendőrséggel nincs problémájuk, a maffiózóktól viszont tartanak, mert elveszik a pénzüket. Szerintük Nyugat-Európában jobb élet vár rájuk. De olyanok is vannak, akik évek múlva visszatérnének szülőföldjükre.

Az ENSZ menekültügyi szakembere szerint a szerb–magyar határra tervezett kerítés sem akadályozza majd meg, hogy a migránsok Magyarországon keresztül próbáljanak Nyugat-Európába szökni. „Arra számítunk, hogy néhány menekült, aki most megy keresztül Szerbián, egy rövid időre megragad a magyar határon, de aztán várhatóan csak annyi történik, hogy keresnek egy másik útvonalat Nyugat-Európába, ahol menedékre és biztonságra számíthatnak. A kerítés tehát csak annyit nehezít meg, hogy ezek az emberek biztonságos helyre jussanak, de megoldást semmire se kínál. Legfeljebb az emberek szenvedéséhez és az utazás kockázataihoz járul hozzá” – nyilatkozta Anne-Birgitte Krum-Hansen, az ENSZ Menekültügyi Hivatalának helyettes vezetője.

A menekültek is azt mondják, hogy aki a szerb–magyar határszakaszig eljutott, azt már semmi sem állíthatja meg. Ha kell, átmásznak a kerítésen, még ha néhány napra börtönbe is kerülnek emiatt. Azt állítják, sokkal rosszabb lenne, ha vissza kellene menniük a háborús övezetekbe.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »