A Hír TV-ben megszerették Lázárt

A Hír TV-ben megszerették Lázárt

Hétfőn igazi hírbombával rukkolt elő Simicska tévéje. (A linkre kattintva 49:00-nál.)

Lázár János elkezdte a terepmunkát a hódmezővásárhelyi Fidesz-irodában – robbant fel a hírtől a stúdió. Beszámoltak róla, hogy a háttérbe húzódó volt miniszter – háttérbe húzódása jeléül – feltett néhány fotót a Facebook-oldalára, amelyen éppen háttérbe húzódik. Az esemény szinte breaking news-ra késztette a Hír TV-t, az izgalmak durván felfokozódtak, mint egy hosszabbításos BL-döntőben. Elképesztő dolgokra készül ugyanis a Fidesz képviselője a csatorna híradója szerint. Senki nem számított rá, de Lázár János például tárgyalásokat folytat a helyi Fidesszel. Váratlan, ugye? De ha ez nem lenne elég, még helyi ügyekről egyeztet is, ami abszolút unikális. Tevékenységére a Hír TV úgy teszi fel a koronát, hogy bemondták: Lázár a jövőben településeket látogat meg. Ez már címlapsztori a javából.

Hogy mi van??? Miért építi a Hír TV Lázárt?

A válasz egyszerű. Még a korábban gyűlölt, Orbán végrehajtójaként ismert politikus is tud népszerű lenni ellenzéki körökben, ha éppen kikerül a kormányból. Érte még a lakájmédiásodást is vállalja a független, objektív sajtó. Persze igazából nem Lázárt fényezik. Dehogy. A Lázár-sztorival bizonygatják Orbánról, hogy egy politikai T-Rex, aki felfal mindenkit. A Simicska-tévé néhány héttel ezelőtti műsorában, Csintalanék például ódai magasságokban dicsérték a volt kormányzati szereplőt, akire az elnöki diktatúrát előkészítő, ragadozó Orbánnak nem véletlenül nincsen szüksége.

A műsor mértékadó, hiteles, konzekvens véleményt formáló és cseppet sem képmutató vendégei egyöntetűen állapították meg, hogy Lázár kivételes politikus. Bár Orbán egyszer gyíkká változtatta, de már elmúlt. Ő az igazi kompetens személy. Nem csereszabatos ám, mint a Rogán-féle Semjének vagy a Semjén-féle Rogánok, akik csak a kormányfő fényében sütkéreznek.

Hírdetés

A legendát már odáig szőtték – lejegyezni is nehéz – hogy Lázár volt az egyedüli, aki tulajdonképpen végig nevetett Orbán kormányzásán, bátran kikacsintott a kormányinfókon, hogy neki amúgy tökre elege van ebből az egészből. Ő egy igazi egyéniség, nem egy játékkonzol, amelyet csak úgy nyomogatnak össze-vissza. Autonóm – mondta róla Puzsér. Baromi tehetséges – tette hozzá Pörzse. Hihetetlen munkabírású politikus, aki magas szinten szervezte meg az államapparátust – emelte a tétet Csintalan.

És így szállt a hősi ének még hosszú percekig. Arthur király kobzosa labdába nem rúgott volna.

A videón 09:00-tól

Szikszai Péter – www.magyaridok.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »