A Hezbollah továbbra sem hagyja magát a zsidó terroristákkal szemben

A Hezbollah továbbra sem hagyja magát a zsidó terroristákkal szemben

Rajtaütött az izraeli hadsereg a libanoni síita, kereszténybarát Hezbollah egyik egységén, mely megpróbálta megközelíteni a két ország határán álló, vitatott státuszú Seba ültetvényeket. A kialakult tűzharcban legalább egy Hezbollah-harcos meghalt.

– jelentette az izraeli 12-es kereskedelmi televízió hétfő délután. Egyes értesülések szerint több csoport is megpróbálkozott a behatolással, de egyik sem járt sikerrel a zsidók szerint, ám a Hezbollah katonái a határ izraeli oldaláról is rálőttek az izraeli katonákra, ellenük légicsapás indult.

Az akció a Hezbollah válasza volt egy múlt héten Szíriában, Damaszkuszban végrehajtott izraeli légicsapásra, amelyben életét vesztette a Hezbollah egyik harcosa.

Az izraeli hadsereg felszólította a határ mentén élőket, hogy tartózkodjanak otthonaikban, és elrendelte a határ menti üdülő-létesítmények, kajakkölcsönzők bezárását (az izraeli-libanoni határ nem csak konfliktus- hanem kedvelt üdülőövezet is).

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Amnesty International: Izrael rosszabb, mint a Hezbollah

Hírdetés

A Hezbollahnak is köszönhető, hogy az Iszlám Állam hadserege nem jutott el Európába

Az utolsó interjú a mártír Szulejmánival a cionista rezsimmel szembeni harcról

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

 

The post A Hezbollah továbbra sem hagyja magát a zsidó terroristákkal szemben appeared first on Szent Korona Rádió.


Forrás:szentkoronaradio.com
Tovább a cikkre »