A 112 évvel ezelőtt született Weöres Sándor a legjobb versének tartotta A benső végtelent, „ebben láthatta az abszolút vers legjellemzőbb példáját”. Nehezen felfejthető, nehezen megközelíthető, titokzatos verstartalom, s mégis magával ragadó. Magukkal ragadnak az asszocióciók, melyek óriási távlatot teremtenek; a végtelenbe nyílik a vers.
A BENSŐ VÉGTELEN
Várkonyi Nándornak
Égen madárhiány eped,
a nincs-világot sokszorozza.
Kitárul arcod utcahossza
a népes elmén átvezet
átszel minden játszóteret
végül jelekből kibogozva
röpíti láb alatt a puszta
s a végtelenség rámered
vagy ő nyilall határtalanba
mi kéz nélkül zsong mint a lant
s a kéznek elveszett a lantja –
nincs puszta itt, nincs fönt s alant,
hajlék se zár védett világot
de az sincs többé aki fázott.
Kép: Borsodi Heni
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
