A helyiek állítják: falra hányt borsó az éjszakai repülési tilalom Budapesten

A helyiek állítják: falra hányt borsó az éjszakai repülési tilalom Budapesten

Az október 1-jén életbe lépett szabályozás ellenére is szállnak fel repülők éjfél után a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről – mondta az InfoRádióban Frik Zoltán, a Kulturált Légi Közlekedésért Egyesület elnöke. Szerinte a lakosságot nem avatták be az éjszakai szabályozás kialakításába, amelytől mást is vár el az egyesület.

Február 12-én Tarlós István főpolgármester hívására megjelent a Kulturált Légi Közlekedésért Egyesület delegációja a Városházán egy konzultáció erejéig, ami lényegében nem okozott semmilyen érdemi előrelépést – mondta el az InfoRádióban Frik Zoltán egyesületi elnök.

„Az ott feltett kérdéseinket a hatóságok nem válaszolták meg azóta sem, amit pedig eldöntöttek a hatóságok és a főváros, azt így, ebben a formában nem kértük”

– szögezte le az érdek-képviseleti vezető, aki szerint a nulladik lépés a ferihegyi repülőtérrel kapcsolatban az lenne, hogy mivel nagy a tiltakozók száma és nagy a környezetszennyezés mértéke, azonnal fagyasszák be a repülőtér fejlesztését, készüljön környezeti hatástanulmány és vonják be az érintett lakosságot, „mert ilyen még sosem történt annak ellenére, hogy az aarhusi egyezmény 5.-9. cikkelye ezt előírja”.

Frik Zoltán szerint független szakértőket is be kell vonni a helyzet rendezésébe, hogy kiderüljön, a repülőtér milyen hatásokat okoz a környezet és a lakosság számára.

A károk között említette, hogy a repülőtér környékén élők 90-110 decibeles zajhatásokat szenvednek el, a közterületeken és a kertekben naponta 200-220-szor, és ezt „még fokozni kívánják”; ezt az alapján állítja, hogy ebben az évben 16 milliós utasforgalom várható a reptéren, és már eléri a 150 ezer árutonna/év forgalmat a cargoforgalom.

„A lakosság tiltakozása ellenére folyamatosan fejlesztik a repülőteret, egy 50 ezer négyzetméteres cargocity beruházást nemsoká átadnak,

Hírdetés

van egy 12 karú utasmóló, amit mi megtámadtunk és jelenleg is bírósági ügy van belőle, tehát át sem adhatták volna”

– sorolta Frik Zoltán, aki rámutatott a „bádogterminál” helyett is épp épül egy új, ezeket mind megfelelő hatástanulmányok birtokában és az érintettek bevonásával kellene megvalósítani szerinte.

A főpolgármester vezetésével kidolgozott szabályozás értelmében október 1-jétől éjféltől hajnalig, vagyis a mélyalvási időszakban nem szabad repülni. Amely társaság ezt a szabályt megszegi, büntetést fizet. Frik Zoltán maga 75 méterre lakik a repülőtértől, és állítja, van olyan repülőgép, ami éjfél után szállt fel, hogy Budapesten landoljon később.

„De szállt Budapest fölött a Wizz Air egyik repülőgépe is, másodikán pedig Zugló felett hajnali 4.45-kor repült egy gép. Harmadikán az 1-es terminálról szállt fel repülő, tehát

vannak repülőgépek éjszaka ugyanúgy, mint korábban”

– állította Frik Zoltán, aki feltette a kérdést: „kinek elég öt óra alvás? Mert a kisgyerekeknek semmiképpen nem!”

Maga a döntéshozók helyében elgondolkodna egy tehermentesítő repülőtér megépítésén más helyszínnel, és nem szabad szerinte megfeledkezni a légszennyezésről sem, tudomása szerint napi 300 tonna káros anyaggal szennyezik Budapest légterét a fel- és leszálló gépek. Úgy látja, a Közfejlesztések Tanácsa, illetve a repülőgép-ipari konzílium azonnal pecsétes papírt kell, hogy adjon a civil érintetteknek arról, hogy bevonja a további lépésekbe.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »