A házasság és a család fontosságára kívánják ráirányítani a figyelmet

A házasság és a család fontosságára kívánják ráirányítani a figyelmet

A mai nap folyamán már szóltunk a ma kezdődő Házasság hetéről, pontosabban annak felvidéki eseményeiről, az alábbiakban viszont magával a kezdeményezéssel, annak történetével foglalkozunk majd.

Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy héten keresztül a házasság és a család fontosságára kívánja ráirányítani az emberek figyelmét. A Házasság hetét – amelyhez világszerte számos ismert közéleti személyiség csatlakozott, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Magyarországon az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A Házasság Hete Szervezőbizottsága által koordinált központi programok fővédnöke 2013 óta Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

„A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára, amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül. A házasságban egy férfi és egy nő saját elhatározásából elkötelezi magát, hogy egymás bátorítására, segítésére és védelmére törekszik egész életében. Ilyen módon a házasság felelősségteljes, biztonságos és meghitt közösséget jelent számukra, és áldásul szolgál életük minden más területén is.

Hírdetés

Bátorít minden olyan helyi kezdeményezést, amely hidat épít az adott közösség környezetében élő házaspárok és családok felé, amely segíti életüket, boldogulásukat. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat, valamint a teljes helyreállás reményét ébren tartani azokban, akiknek a kapcsolata válságban van, illetve valamilyen ok miatt megszakadt” – olvashatók a szervezőbizottság ide vonatkozó gondolatai.

A kezdeményezéshez évről évre aktívan csatlakoznak a felvidéki magyarság képviselői, az egyházak mellett mindazon civil szervezetek – így természetesen a Szövetség a Közös Célokért is a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségével karöltve –, melyek számára fontos a keresztény értékek megőrzése, a hagyományos család és a házasság szentsége.

A világjárvány azonban, mint életünk minden területén, itt is korlátokat szab a rendezvényeknek, így a Házasság hetének megünneplése is az online térbe helyeződik át.

(NZS/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »