A hatósági vizsgálat szerint is nagyot hibázhattak a mentőszolgálatnál

A hatósági vizsgálat szerint is nagyot hibázhattak a mentőszolgálatnál

Eddig nem akart fizetni az Országos Mentőszolgálat annak a komáromi orvosi ügyeletről elküldött idős embernek, akit aztán Szlovákiában azonnal betoltak a műtőbe, mert bélcsavarodás miatt veszélyben volt az élete. Az OMSZ szerint nem hibáztak, ám a népegészségügyi hatóság vizsgálata alapján mégsem jártak el megfelelően.

„Többek között nem kaptam beutalót a tatabányai kórház sürgősségi osztályára, nem gondoskodtak a szállításomról sem, illetve nem rögzítették, milyen vizsgálatokat hajtottak végre rajtam, vagy hogy mi a jövőbeni teendő” – sorolta a 77 éves férfi a Blikknek azokat a szakmai hibákat, amelyek alapján a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) vizsgálata kimondta, hogy nem kapott megfelelő egészségügyi ellátást a komáromi orvosi ügyeleten.

Mindez 2023 novemberében történt. Az idős ember a lánya kíséretében ment el segítséget kérni, mivel „rettenetesen” görcsölt a hasa, ami puffadt is, ráadásul az ájulás határán volt. „Amikor bejutottunk az ügyeletet ellátó doktornőhöz, aki szőlőt majszolva érkezett, amit nem is hagyott abba a székébe leülve sem, vártuk, hogy megvizsgálja az édesapámat, de az nem történt meg. Csak annyit vetett oda neki, hogy ha állni és ülni tud, semmi baja nincsen” – idézte fel korábban a rendelőkben történteket a férfi lánya a lapnak.

Hírdetés

Mivel az idős ember fájdalmai nem múltak el, taxival mentek a hét kilométerre lévő révkomáromi (komárnói) kórházba, ahol aznap életmentő műtétet végeztek az idős férfin a bélcsavarodása miatt. „Ott azt mondták, ha akkor nem viszem be az édesapámat, pár órán belül meghal” – tette hozzá a nő.

A család nem tudott túllépni a számukra megalázó bánásmódon, ezért vizsgálatot kértek az ügyeletet szervező Országos Mentőszolgálattól, amely azonban nem talált kivetni valót az ügyeletes orvos munkájában, emiatt a kártérítés-fizetést is elutasította. Ezután a család az ügyvédje révén megkereste a népegészségügyi hatóságot, valamint kereseti kérelmet nyújtottak be a Pesti Központi Kerületi Bíróságra hatmillió forint sérelemdíj iránti igénnyel.

A hatóság végül a férfinek adott igazat. „Örülök a fejleménynek, ami jelent egy kis elégtételt számomra” – fogalmazott a lapnak az idős ember, aki állítása szerint idehaza nem mer orvoshoz menni, mert megrendült az egészségügyi rendszerbe vetett bizalma.

Az NNGYK vizsgálata alapján a Blikk újra megkereste az OMSZ-t, hogy megtudják, a fejlemények után változott-e a peren kívüli megállapodásra való hajlandóságuk, illetve hogy a beteget nem megfelelően ellátó ügyeletes orvos számíthat-e valamilyen felelősségre vonásra. Mint írják, egyelőre nem reagáltak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »