A határidő közeleg, a kompromisszum nem

A határidő közeleg, a kompromisszum nem

A Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) képviselői a kétnapos tárgyalási maratont követően sem jutottak megegyezésre a kormánnyal. „Szerdán kellene ajánlatot kapnunk. Hajlandóak vagyunk minden nap eljönni, hogy megállapodásra jussunk. 2100 orvos nélkül nem működhetnek a kórházak” – jelentette ki Peter Visolajský, az LOZ elnöke.

A hétfő éjszakába nyúló tárgyalás sem zárult megállapodással, ezért az érintett felek kedden ismét tárgyalóasztalhoz ültek. A szakszervezet elnöke szerint szerdán kaphatják kézhez a kormány átdolgozott ajánlatát, mely tartalmazza az orvosok elvárásaira vonatkozó ígéreteket. Visolajský hangsúlyozta, Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter uszítása csak olaj a tűzre, ami a több tucat új felmondásban is megmutatkozik. Állítása szerint Eperjesen 32 további orvos nyújtotta be felmondását, valamint Kassán is többen készen állnak távozni a kórházakból.

A béremelési követeléssel kapcsolatban megjegyezte, az LOZ kitart a hétvégén ismertetett kompromisszum mellett. Matovič azonban a hétfő éjszakai sajtótájékoztatón leszögezte, az állam nem tud ekkora összeget előteremteni az orvosok fizetésemelésére. Megismételte, a kormány ajánlata az orvosok fizetésének emelésére végleges, majd hozzátette, már ez is meghaladja a költségvetés korlátait. „Megállapodtunk abban, hogy kedden délig a szakszervezet képviselői választ adnak arra, képesek-e engedni a követelésükből” – mondta. Visolajský és társai ezzel kapcsolatban azt nyilatkozták, nem értik, milyen célt szolgálnak az effajta ultimátumok, a keddi találkozó tárgya ugyanis az orvosképzés volt. „Nem tekinteném ezt a kormány végleges ajánlatának, mindent megteszünk azért, hogy kompromisszum útján az összes követelésnek eleget tegyünk. 40 millió euró választ el bennünket a kompromisszumtól, ami az egészségügy költségvetését tekintve nem egy jelentős összeg” – mondta a tárgyalás szünetében. „Tegnap szóbeli ígéretet kaptunk, hogy körülbelül 300 millió eurót fordítanak az állami kórházak adósságmentesítésére. Ha hirtelen lehetett találni erre pénzt, miért gond még 40 milliót találni a kórházi alkalmazotti állomány stabilizálására?” – folytatta, majd kiemelte, a pénzügyminiszter hajlandóságán múlik a dolog.

Hírdetés

„Hét pontban közelítünk a megállapodáshoz” – jelentette ki Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnök. Állítja, a fizetésemelés miatt nem született megegyezés, s arra az orvosokat, vonják vissza a felmondásukat. „A fő pontokban megegyeztünk” – tette hozzá Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter. Igor Matovič (OĽaNO) megismételte, a kormány nem tud eleget tenni a szakszervezet fizetésemelési követelésének, majd hozzátette, a LOZ kompromisszumos ajánlata december elsején lejár, s ezután az eredeti követelésükhöz fognak ragaszkodni, ami 100%-os emelést jelentene az előző évhez képest.

A Betegjogokért Társulás (AOPP) felszólította az egészségügyi minisztériumot, hogy az egészségbiztosítókkal és a megyékkel együttműködve dolgozzon ki válságtervet arra az esetre, ha nem sikerülne megállapodásra jutni az orvosokkal. A szervezet ismételten megegyezésre szólította fel a kormányt és az orvosokat. „Legfőbb ideje, hogy a kormány és az orvosok kompromisszumot kössenek, és olyan megállapodásra jussanak, amely rendezi az egészségügyben kialakult helyzetet” – véli az AOPP, mely a betegellátás biztosításának garantálását sürgeti. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter a válságtervvel kapcsolatban hétfőn azt mondta, amennyiben nem születik megállapodás, a tárca válságstábja határozza majd meg, miként járnak el a kórházak. „Néhány folyamat már elkezdődött. A betegek átirányításával kapcsolatos megállapodás regionális szinten történik majd. Az egyes kórházaknak az aktuális helyzetnek megfelelően kell segíteniük egymást, és a folyamatok ebbe az irányba haladnak” – mondta.

A több mint 2100 orvos felmondási ideje egy hét múlva jár le, ha ez alatt az idő alatt nem sikerül megegyezni, több intézmény csak halaszthatatlan egészségügyi ellátást lesz képes biztosítani.

(TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »