A harmadik világháború margójára

A harmadik világháború margójára

Csak én gondolom úgy, vagy valóban egyre közelebb kerülünk egy globális konfrontációhoz?

Kína rátette a kezét néhány szigetre a Dél-kínai-tengeren, amire válaszul az Egyesült Államok egy katonai reakciót próbált kiprovokálni, azzal, hogy alig 12 mérföld távolságra küldte a hadihajóit.

Amerika megalkotta az Iszlám Államot, hogy Irakból és Líbiából polgárháborútól és vallási fanatizmustól tarolt, törvény nélküli országokat alkosson.

Létrehozták a szír menekültválságot azzal, hogy az Assad elleni fegyveres felkelőket támogatták, mert Szaúd-Arábia és Katar egy csővezetéket akar építeni Szírián keresztül Európába.

Elmozdították a törvényesen megválasztott, orosz-barát ukrán kormányt, és folyamatosan provokálják Oroszországot a saját hátsó kertjében.

Hírdetés

Összeesküdtek Szaúd-Arábiával az olajár lenyomására, hogy ezzel csődbe vigyék az orosz, az argentin és az iráni gazdaságot. Putyinnak elege lett, és teljes erőből nekiment Szíriának, szétbombázva az Iszlám Államot és ezzel bebizonyítva, hogy Amerikának soha nem volt érdeke az Iszlám Állam megsemmisítése, csakis a konfliktus fenntartása a katonai-ipari komplexum céljainak érdekében. Obama most már amerikai csapatokat küldött a tűzvonalba Oroszország, Szíria, Törökország, Irán és az Iszlám Állam közé.

Európa már eddig is csődben volt, több trilliónyi új hitelt teremtve, csakhogy fizetni tudják a korábbi hiteleket. Most iszlamista hordák özönlik el, ami a társadalmak szétesését, káoszt, erőszakot és háborút fog eredményezni.

Több tucatnyi lőporos hordó, és égő gyufával szaladgáló kisgyerekek.

Nem tudom, melyik gyutacs fog meggyulladni és melyik lőporos hordó fog felrobbanni, de valaki előbb-utóbb valami hülyeséget fog csinálni, és aztán elszabadul a pokol.

Bármikor megtörténhet. Egy katonai gikszer. Egy bérgyilkosság. Egy erőszakos cselekedet és megmozdul az egész világ. És aztán ledőlnek a dominók, olyan tűzijátékot beindítva, amit 1945 óta nem látott a világ.

Orientalista.hu – Jack Fall


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »