A hárem-összeesküvés – Az utolsó nagy harcos fáraó, III. Ramszesz meggyilkolására szőtt terv

A korábban regnáló fáraóknak szükségtelen volt megvédeni magukat a néppel szemben, ámde III. Ramszesznek nem volt választása. Egy 3000 éves papirusz feltárta, hogy egy, a meggyilkolására szőtt összeesküvés éppen a fáraó háremében született.

Az összeesküvés főkolomposainak egyike Tije királyné Egyiptom gazdasági válságából kovácsolt előnyt azért, hogy III. Ramszesz fáraó meggyilkolásához támogatókat nyerjen meg. E történelmi esemény, amit hárem-összeesküvésként ismerünk, tragikus véget ért minden részvevő számára, a fáraót is beleértve.

 

III. Ramszesz volt az Újbirodalom utolsó nagy harcos fáraója

 

III. Ramszesz i.e. 1186-1155. között uralkodott. Ő volt a 20. dinasztia második fáraója. Akkoriban nem ment egyszerűen, hogy Egyiptom biztonságát szavatolja az ellenségeivel szemben. Uralkodása jelentős felfordulás ideje volt a Mediterráneumban. A trójai háború és a Mükénéi Királyság bukása miatt rengeteg lett a menekült a régióban. Bizonyos nagy birodalmak megdőltek és az egész térségnek komoly gazdasági és politikai problémákkal kellett szembenéznie.

 

A karnaki Honszu-templom szentélyének III. Ramszeszt ábrázoló reliefje. – Credit: Asavaa Public Domain

 

III. Ramszesz olyan határozott és erős harcos fáraó volt, aki a régióban dúló káosz ellenére is megóvta országát az idegen invázióval szemben három nagy háború során. III. Ramszesz azt szerette volna, ha a jövő nemzedékei tisztában lennének azzal, mit is ért el, ezért aztán Medinet Habu templomának falain hagyta főbb katonai tevékenységeinek teljes feljegyzését. Az egyik feljegyzés a tengeri népek elleni hadjáratáról számol be, akik uralkodásának 8. esztendejében támadták meg a Nílus völgyét. A templom falai részletesen elmesélik, hogyan készített fel egy erős flottát és miként győzte le őket a tengeren.

 

III. Ramszesz fáraónak sikerült nyugalmat biztosítania Egyiptomban, azonban uralkodásának végén gazdasági válsággal kellett szembenéznie.

 

A fáraó munkásai az élelmiszeradagjaik kifizetését követelték.

 

A világ első dokumentált munkássztrájkjára III. Ramszesz fáraó uralkodása alatt került sor. Munkásainak egyszerűen betelt a pohár és egy napon, mindannyian letették a szerszámaikat és kivonultak abból a nekropoliszból, amelyet építettek. A munkássztárjk oka mindössze az volt, hogy a munkások nem kapták meg a normál fejadagjukat. A gabona havi adagja volt a megszokott, de egy dokumentumból kiderül, hogy az élelmiszerporció gyakorta késett III. Ramszesz uralkodása alatt.

 

Ez szolgált annak az összeesküvésnek a hátteréül, amely a fáraó életének végére létrejött.

 

A két feleség rivalizálása: Ízisz és Tije

 

Nem áll rendelkezünk sok információ III. Ramszesz magánéletéről, viszont két feleségének neve: Ízisz és Tije ismert. Ízisz volt a királyi főfeleség, ő volt az utód, a későbbi IV. Ramszesz édesanyja. Mindazonáltal, az uralkodó második felesége, Tije, ezt nem óhajtotta elfogadni. Ő a saját fiát, Pentawere-t szerette volna a trónra ültetni.

 

Tije királyné, III. Ramszesz idejéből Credit: Wikipedia

 

„A trón csakis Pentawere fiamé lehet.” – közölte Tije királyné, aki egy olyan asszony volt, akinek a politikai ambíciói húzódtak a hárem-összeesküvés hátterében.

 

III. Ramszesz Egyiptomában a helyzet nehézre fordult, belső konfliktusokkal és éhínséggel volt terhes. Nem volt probléma olyan merész és buzgó embereket találni, akik támogatták a merénylet tervét. Sokan meg kívántak szabadulni a fáraótól.

 

A torinói jogi papirusz: Egy 3000 éves dokumentum tárta fel a hárem-összeesküvést

 

Hírdetés

A torinói jogi papirusznak köszönhetően szereztek tudomást a történészek arról az összeesküvésről, amely a király életére tört. A 3000 éves dokumentum egyike azon kevés fennmaradt papirusznak, amely az eseményről mesél.

1937-ben fordították le és azoknak a személyeknek tartalmazza a teljes listáját, akik részt vettek az összeesküvésben, ugyanakkor az ítéletet és a kirótt büntetést is tartalmazza.

 

Az összeesküvők fekete mágiát és varázsigéket is használtak

 

A torinói jogi papirusz szerint Tije királyné megnyert magának egy hivatalnoki csoportot az adminisztráción belül, valamint olyan szolgákat, akik az üzenetek továbbításában működtek közre a háremen kívül. Sok hivatalnokot sikerült meggyőznie arról, hogy segítsenek összeesküvése kivitelezésében.

 

 

Pebekkamen, III. Ramszesz főkamarása is a szövetségese lett. Ez nem egy szimpla konspiráció volt, ami legalább 62 embert tömörített és állíttatott bíróság elé – ahogyan az ókori dokumentum ezt feltárta.

Az összeesküvők isteneket és embereket ábrázoló mágikus szobrokat használtak, továbbá mágikus varázsigéket a fáraó meggyengítésére és azért, hogy a merénylet számára könnyű célponttá tegyék. A III. Ramszesz fáraó elleni támadást úgy forralták ki, hogy arra akkor kerüljék sor, amikor a fáraó háremben tartózkodik.

 

Mi lett azokkal az összeesküvőkkel, akik III. Ramszesz fáraó életére törtek?

 

Az apja elleni támadás után IV. Ramszesz, az örökös, gyorsan átvette a hatalmat.

 

Az ókori papiruszok feltárták, hogy négy tárgyalásra került sor, s mindenki kemény büntetést kapott, aki az összeesküvésben részt vett: 31 embert halálra ítéltek, 10 embernek engedélyezték, hogy önkezével vethessen véget az életének, míg 21 embert kivégeztek. Pentawere volt az egyik, akinek megparancsolták, hogy saját maga végezzen magával. Nem említik, hogy mi történt Tije királynéval, de nehezen hihető, hogy túlélhette.

 

III. Ramszeszt meggyilkolták?

 

Mivel a torinói jogi papirusz nem fedi fel, mi is történt III. Ramszesszel, ezért a fáraó halálát régóta rejtélynek tekintik.

 

Az egyiptológusok úgy vélték, hogy talán saját maga felügyelte a tárgyalásokat. A történészek úgy okoskodtak, hogy III. Ramszesz túlélhette a kezdeti támadást, s talán csak napokkal később halt meg, de a papiruszon szereplő egyes bizonyítékok azt jelzik, hogy a merénylet sikeres lehetetett.

 

 

Az összeesküvés áldozatának, III. Ramszesznek a múmiája. Credit: G. Elliot Smith – lib.uchicago.edu

 

Talán megmérgezték III. Ramszeszt? Régóta dúl a vita azon, hogy miként is gyilkolták meg, de a rejtély néhány évvel ezelőtt megoldódott.

Régóta gondolták úgy, hogy III. Ramszesz testén nincs semmilyen nyilvánvaló sérülés, de a Kairói Egyetem két radiológus professzora, Ashraf Selim és Sahar Saleem által végzett CT-vizsgálatok kiderítették, hogy a pólya alatt egy mély késszúrás okozta seb található a torkon. A sérülés akkora volt, hogy III. Ramszesz nem élhette túl. A felvételek kimutatták, hogy a fáraó bal lábfejét egy baltaszerű, nehéz, éles tárggyal levágták.

 

Tehát a konspirátorok valóban meggyilkolták III. Ramszeszt oly módon, hogy elvágták a torkát, de azon tervük meghiúsult, mely szerint Pentawere-t ültették volna a trónra. Pentawere-t, aki részt vett az összeesküvésben, vagy meggyilkolta magát, vagy kivégezték gyilkossági kísérlet miatt.

 

Helyette pedig III. Ramszeszt fia, IV. Ramszesz követte a trónon.

 

Forrás / Original article: http://www.ancientpages.com/2018/03/24/harem-conspiracy-plot-to-murder-ramesses-iii-the-last-great-warrior-pharaoh/

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÉbresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=tsÍzisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot

The post A hárem-összeesküvés – Az utolsó nagy harcos fáraó, III. Ramszesz meggyilkolására szőtt terv appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »