A Hamasz betiltotta az Arafatról szóló megemlékezést

A Hamasz betiltotta az Arafatról szóló megemlékezést

A Hamász betiltott két olyan gázai rendezvényt is, amin a 15 éve elhunyt palesztin vezetőre emlékeztek volna.

A minap két olyan rendezvényt is betiltottak a gázai övezetben, ahol a palesztinok nemzeti hősének számító Jasszer Arafatra emlékeztek volna halálának 15 évfordulója alkalmából – írja a The Jerusalem Post.

A lap szerint egy csütörtöki és egy jövő hétfői megmozdulásról a Hamász vezetősége döntött úgy, hogy nem engedi megrendezni.

Az iszlamista szervezet, amelynek egyik vezetője elsősorban belpolitikai okok miatt nem járult hozzá az Arafatra emlékező esemény megtartásához.

A konfliktus fő okát egyértelműen arra vezetik vissza a szakértők, hogy a Hamász és a Fatah különböző módon érdekelt a Palesztin Hatóság  vezetőjének új választásokat kezdeményező javaslatában. A Fatah egyik vezető politikusa szerint „frusztráló és értelmetlen üzenete” van a Hamász döntésének.

Mahmoud al-Aloul, a Fatah elnökhelyettese „nem megfontolt és váratlan” lépésként értékelte a határozatot, azzal vádolva ellenfeleit, hogy a Hamász valójában nem is érdekelt az Abbász által felvetett választásban.

Hírdetés

A megemlékezések betiltása nagyon rossz üzenet a Hamásztól. Elítéljük azt, és a Hamász a választásokon fog megfizetni döntése miatt

— fogalmazott a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PLO) egyik vezetője. Ahmed Majdalani hozzátette: a cselekedet egyértelmű jele annak, hogy a gázai övezetet 2007 óta hatalma alatt tartó Hamász valójában nem érdekelt a Fatahhal való ügyei rendezésében, így értelemszerűen egy új választásban sem.

A The Jerusalem Post más palesztin politikusoktól is idézve egyértelműen arra a következtetésre jut, hogy a választásokkal kapcsolatban valószínűsíthetően hallunk még olyan esetekről, hogy a Hamász kampányrendezvényeket is próbál majd korlátozni.

A palesztin iszlamista szervezet egyébként közölte azt is, hogy számos palesztin szervezetet — közöttük civileket is — bevonva konzultációs egyeztetéseket indítanak el Abbász választási javaslatával kapcsoltban. Céljuk „a sikeres szavazás biztosítása” – tették hozzá hivatalos kommünikéjükben.

The Jerusalem Post, Neokohn

Sharing is caring!


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »