XIV. Leó pápa támogatásáról biztosítja azokat, akik a halálbüntetés eltörléséért küzdenek az Amerikai Egyesült Államokban és világszerte, egyúttal hangsúlyozza az emberi méltóság megőrzésének fontosságát.
A Katolikus Egyház megerősíti, hogy „a személy méltósága még a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetése után sem vész el” – mondta a Szentatya abban a pénteken, április 24-én közzétett videoüzenetben, amelyet az Egyesült Államokbeli DePaul Egyetemen összegyűlteknek címzett, Illinois állam halálbüntetés-eltörlésének 15. évfordulója alkalmából.
A XIV. Leó pápa hangsúlyozta, hogy lélekben csatlakozik a jelenlévőkhöz a 2011-es mérföldkőnek számító döntés megünneplésében, és
„Imádkozom azért, hogy erőfeszítéseik minden ember méltóságának szélesebb körű elismeréséhez vezessenek, és másokat is inspiráljanak arra, hogy ugyanezen igazságos ügyért dolgozzanak” – emelte ki a Szentatya.
Az igazságszolgáltatás halálbüntetés nélkül is megvalósulhat
„Ki lehet alakítani – és ki is alakítottak már – olyan hatékony büntetés-végrehajtási rendszereket, amelyek védik az állampolgárokat, ugyanakkor nem fosztják meg teljesen a bűnösöket a javulás lehetőségétől” – húzta alá XIV. Leó pápa.
„Ezért hangsúlyozta Ferenc pápa és legutóbbi elődeim is többször, hogy a közjó megvédhető és az igazságosság követelményei teljesíthetők anélkül, hogy a halálbüntetéshez folyamodnánk” – folytatta a Szentatya.
Az amerikai születésű XIV. Leó pápa idézte a Katolikus Egyház Katekizmusát is, hangsúlyozva, hogy az Egyház tanítása szerint „a halálbüntetés megengedhetetlen, mivel támadást jelent a személy sérthetetlensége és méltósága ellen.”
„Az élethez való jog minden egyéb emberi jog alapja. Emiatt egy társadalom csak akkor tud virágozni és boldogulni, ha óvja az emberi élet szentségét” – szögezte le üzenetében a Szentatya.
Forrás és fotó: Vatican News angol nyelvű szerkesztősége
Kuzmányi István/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


