A pécsi Kodály Központban november 30-án, advent első vasárnapján megtartott hangversennyel az egyházközségek, egyházi intézmények munkatársainak és családtagjaiknak áldozatos munkavégzéséért, szolgálatáért mondott köszönetet a Pécsi Egyházmegye nevében Felföldi László püspök.
A mára hagyománnyá vált adventi hangversenyen idén mintegy ezer vendég előtt az egyházmegye fiatal zenei tehetségei léptek fel; az est kiemelt eseménye a Szélkiáltó együttes koncertje volt.
Az est házigazdája Felföldi László pécsi megyéspüspök; a hangverseny állandó szakmai koordinátora Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész, a Pécsi Székesegyház zeneigazgatója, a PTE Művészeti Kar Zeneművészeti Intézetének egyetemi docense volt.
A Pécsi Egyházmegyei Hivatal kiemelten fontosnak tartja a kulturális értékek őrzését, életben tartását, hiszen a művészet, annak emberformáló ereje Isten adománya.
Felföldi László méltatta a munkatársak szolgálatát, akik, mint fogalmazott, a hétköznapok csöndes munkavégzésében viszik vállukon, hordozzák a szívükben, lelkükben az egyházmegyét, az evangélium hirdetését, a közösség építését.
Napjainkban kapkodás, feszültség, zavart keresés jellemzi az advent valóságát – mutatott rá beszédében a püspök.
Advent arra hív, hogy a Lélek valóságában éljünk. Belső megtisztulás és bűnbánat nélkül nincs igaz várakozás, de ez nem csak erre az időszakra érvényes. Az egész életünk advent.
Várakozás a valóságra. Ez a várakozás az advent, ez a várakozás az életünk – idézte Prohászka Ottokárt a püspök.
Felgyulladtak az első fények az adventi koszorúkon.
mert akkor az advent után a megtestesülés titka újra megerősít bennünket Krisztus örömében és biztonságában – zárta köszönő beszédét Felföldi László pécsi megyéspüspök.
Az idei egyházmegyei hangverseny több zenei csúcspontot tartogatott. A Kodály Központ csodás akusztikájú hangversenyterme olyan környezetet és feltételeket kínált, amelynek köszönhetően megszülettek a csodák – mondta el az Egyházmegyei Hivatal Kommunikációs Irodájának Kovács Szilárd Ferenc, a rendezvény szakmai koordinátora.
Az orgonaművész-zeneigazgató szerint a hallott kamarazenei produkciókból kiderült, hogy a zenélésnek ez a formája olyan, mint az élet: egyszerre kell alkalmazkodni, adott esetben átvenni a kormányrudat, és – ami talán a legnehezebb és legszebb – e helyzetek között spontán módon váltva jelen lenni az előadásban. Így megszülethet a zenei imádság, amely a lelket minden konkrét szó nélkül Isten felé fordítja. Ez most az adventi időszak elején mindannyiunknak jól esett – fogalmazott Kovács Szilárd Ferenc.
A hangverseny záró énekét a hagyományok szerint ezúttal is az előadókkal és a fellépőkkel együtt, állva énekelte a publikum.
A Pécsi Egyházmegyei Hivatal köszönetét fejezi ki Pécs Megyei Jogú Városnak, hogy támogatásukkal ebben az évben is a Kodály Központ volt az ünnepi pillanatok helyszíne, továbbá a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. munkatársainak a rendezvény lebonyolításában nyújtott közreműködésért.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


