A hagyományok előtt tisztelegett a Csallóközi Táncegyüttes, felelevenítették az utóbbi évtizedeket (FOTÓK, VIDEÓ) Kürthy Judit2024. 12. 16., h – 16:23 Dunaszerdahely |
70 éves jubileumát ünnepelte szombat este a Csallóközi Táncegyüttes a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Művelődési Központban. A két részből álló program során először a felnőtt táncegyüttes mutatta be új műsorát, majd a társulat korábbi tagjai is színpadra álltak.
Az idei év nagy mérföldkő a táncegyüttes életében. Vezetőjük, Oláh Attila éppen 10 éve vette át az akkor még csupán 7-8 párból és főleg tinédzserekből álló csoportot, a gyerekegyüttesek újraindítása ugyancsak idén ünnepli 10. születésnapját, 10 éve tartanak néptánc táborokat, valamint ugyancsak 10 éve működik a táncház is.
Oláh Attila, vezetőtársával Fecske Renátával együtt nagyon büszkék arra, hogy ma már 180 tagja van a Csallóközinek és összesen 7 csoportban, 5 korosztályban táncolnak.
Számos hazai és nemzetközi verseny rendszeres díjazottjai, legutóbb a Táncpódiumon, a Somorján rendezett Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Minősítő Gálájának országos döntőjében nívó díjban részesültek, egyik tagjuk, Konkoly Annamária pedig énekesi különdíjat kapott.
Emlékeznek
Az ünnepi alkalomból az előadás mellett két kiállítótermet is megtekinthettek az érdeklődők. Az egyikben a Csallóközi Táncegyüttes gazdag múltjába, korábbi fellépéseibe, próbáiba, turnéiba tekinthettek bele fotókon, tárgyi emlékeken keresztül és egy kalotaszegi tiszta szobát is berendeztek a Cifra Műhely Egyesület jóvoltából.
Mezőség a középpontban
A szombati gálán a felnőtt együttes volt a főszerepben, aki a „A mi Mezőségünk” című új műsorát mutatta be. Az est második felében olyan régi táncosok is színpadra álltak, akik korábban az együttes tagjai voltak. A műsor folyamán megemlékeztek az együttes alapítójáról és koreográfusáról Strieženec Horváth Rudolfról, valamint Quittner János és Brandl Ferenc együttesvezetőkről. „A mi Mezőségünk” című műsorban, ahogy a cím is utal erre, az összes tánc a Mezőségből származik, melyben autentikus magyar és román táncok keverednek egymással.
„A mi Mezőségünk” műsorban a Csallóközivel szorosan együttműködő Pósfa zenekar zenélt, kiegészülve Szabó Mátyás hegedűművésszel, valamint Liber Endrével, aki cimbalmon és brácsán kísért. „A műsorban széki, mezőkölpényi, boncidai, budatelki és bálványoscsabai táncokat láthattak. Ezenkívül ördöngösfüzesi, magyarpalatkai és mezőkeszüi táncok is megelevenednek a színpadon. A budatelki és bálványoscsabai táncok koreográfusai Gálik Klaudia és Gálik Gábor. A zárószámban a menyasszonykísérőt Konkoly Annamária készítette. A többi koreográfia Oláh Attila nevéhez fűződik, aki egyúttal a gálaműsor rendezője”
– ismertette a műsort a jelenlévőkkel Bíró Éva, a gálaest műsorvezetője.
Újra és újra színpadra állított kultúra
A város nevében Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere köszöntötte a jubiláló táncosokat. „Öröm és emlékezés, hagyomány és kézfogás, közösség és jövőkép. De emlékezzünk meg az alapítóról, hiszen ha ő nincs, akkor nem ünnepelhetnénk és köszönthetnénk a táncegyüttest. Strieženec Horváth Rudolf a Csemadok megalakulása után a csehszlovákiai magyarok kulturális életének újraszervezésében jelentős szerepet játszott a Pozsonypüspöki Csemadok Alapszervezet néptánccsoportjának vezetőjeként és koreográfusaként” – ismertette Karaffa Attila.
Iván Péter, a Csaplár Benedek Művelődési Központ újonnan kinevezett igazgatója is köszöntötte az együttest.
„70 éves az eszme, amikor egy csoport tenni akaró személy úgy gondolta, hogy összefognak és valami jót tesznek a közösségért. Amit ők akkor megálmodtak, a mai napig működik, folyamatosan meg tudtak újulni és ki tudtak nevelni az újabb és újabb generációt, akik továbbvitték ezt a szép eszmét”
– szólt a közönséghez az igazgató majd hangsúlyozta, hogy ez minden magyarnak nagy büszkeség, ahogy az intézménynek is.
Korábbi évtizedek emlékei
Az est második felében a 70-es, a 80-as és a 2010-es évek együttese egy-egy koreográfiát mutatott be. A 70-es évek együttese egy szüreti ünnepélyt elevenített meg, a 80-as évek együttese csallóközi táncokat mutatott be, a 2010-es évek csoportja pedig szatmári táncokat adott elő. Őket a Pántlika zenekar kísérte, kiegészülve Iván Péter hegedűssel, Liber Endre cimbalmossal, valamint Iván András brácsással.
Strieženec Horváth Rudolf Emlékdíj
A jubileumi gálaműsor végeztével minden jelenlévő táncost felhívtak a színpadra, akik az est során felléptek, majd közös énekléssel és tortával ünnepeltek, miközben a közönség hangos ujjongással és vastapssal jutalmazta őket. Ráadásként Strieženec Horváth Rudolf fia, Horváth Ádám lépett a színpadra, aki családja nevében fontos bejelentést tett.
Miután gratulált a csapatnak és megköszönte az élményt, melyek a régi táncosok felidézték benne a korábbi évtizedek emlékeit, közölte, hogy megalapították a Strieženec Horváth Rudolf Emlékdíjat.
Az elismerő oklevéllel nem kevesebb, mint 500 euró jár, amit az első díjazott, a felnőtt együttes táncosa, Németh Máté vehetett át. A jövőben évente átadásra kerülő jutalmat olyan táncosok, vagy az együtteshez köthető személynek kapják, akik sokat tettek a Csallóközi Táncegyüttesért. A díjazottakat az együttes vezetőivel együtt választják majd ki.
Különdíjak
Oláh Attila, az együttes vezetője további díjakat adott át az jeles nap alkalmából, minden kitüntetett egy Krascsenits Piroska által készített díszes kerámiatálat vehetett át. Elsőként Szére Erzsébetet szólította a színpadra, aki a gyerekcsoportokat vezette 80-as években. A felnőtt együttesből több tagot is szólított, elsőként a már elismert Németh Mátét, majd ruháik megálmodásáért Keszegh Zsuzsannát, valamint Konkoly Annamáriát, aki koreográfusként is közreműködött.
A női tánckar korábbi vezetőit szólította a színpadra, Kovács Anitát és Pataky Nórát, akik ugyancsak egy-egy díszes kerámiát vehettek át. Rigó Marsal Edit, a Csallóközi Táncegyüttes női tánckarának jelenlegi vezetője is elismerést kapott, valamint Fecske Renáta, a gyerekegyüttesek vezetője. Köszöntetet mondott Boráros Pálnak, a Pántlika zenekar vezetőjének, majd a Pósfa zenekarnak, akinek képviseletében Iván Péter vette át az ajándékot. Utolsóként két olyan táncost emelt ki, akik régi jó barátai és idén töltötték be mindketten a 60. életévüket, Vangel Jánost és Süke Istvánt. A gálaest utolsó akkordjaként Oláh Attilát köszöntötték táncos társai 10. éves jubileuma alkalmából. A műsort egész estét ünneplés és táncház követte.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »