A Haftar-kormány orosz katonai bázist szeretne Líbiában

A Haftar-kormány orosz katonai bázist szeretne Líbiában

A Tobrukban működő, Haftar tábornok által irányított líbiai kormány azt kérte az orosz hadseregtől, hogy létesítsenek katonai bázist az országban.

A Líbiában működő Orosz Összekötő Csoport vezetője Lev Dengov az egyiptomi Youm 7 hetilapnak azt nyilatkozta, hogy Haftar tábornok közvetlenül az Orosz Védelmi Minisztériumhoz fordult ezzel a kéréssel. Azonban azt nem tudta megerősíteni, hogy a kérést elfogadta e a védelmi minisztérium.

Jelenleg Líbiában már a negyedik éve tart a kiújult polgárháborús helyzet és a Haftar tábornok csapatai jelenleg az ország két harmadát tartják ellenőrzésük alatt. A tábornok jelenleg szemben áll a Líbiában jelen lévő Iszlám Állam erőivel és más terrorista csoportokkal, valamint a Nyugat által támogatott, Tripoliban működő iszlamista kormánnyal. Haftar tábornok már az újból kitörő polgárháború elején felvette a kapcsolatot az orosz kormánnyal és az óta igen jelentős az együttműködés közte és Oroszország között.

A történet érdekessége az, hogy Khalifa Haftar tábornok régen Khaddafi elnök híve volt ám elhagyta Líbiát és az Egyesült Államokban telepedett le. A forradalom idején tért vissza Líbiába, hogy a NATO szövetségeseként részt vegyen az eseményekben. Az általa irányított alakulatok foglalták el Benghazit. Azonban időközben szembekerült az ENSZ által támogatott Nemzeti Átmeneti Kormánnyal, melynek Tripoliban van a székhelye. A tábornok már 2014-ben és 2016-ban is kijelentette, hogy ő az egyetlen ember aki ki tudja vezetni az országot a káoszból és a polgárháborús helyzetből. Líbiában ugyanis több fegyveres csoport is magának követeli a hatalmat és az ENSZ és az Egyesült Államok által elismert (báb) kormány fennhatósága csupán a főváros egy részére terjed ki.

Khalifa Haftar tábornokot azonban nemzetközi szinten egyre többen ismerik el. 2017-ben a francia elnök is fogadta és a Benghazi mellett lévő Rajma katonai bázison már ő is több nyugati diplomatát látott vendégül. Azonban a legfontosabb szövetségese jelenleg Oroszország. És ha sikerül létrehozni az országban az orosz bázist az azt jelenti, hogy Amerika egy újabb országban veszíti el a vezető szerepét.

Orientalista.hu  – Al-Isfahani, Al-Masdarnews


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »