A háborúpárti brüsszeli szélsőség bosszút áll

A háborúpárti brüsszeli elit a békemisszió miatt állna bosszút Magyarországon, bojkottálják a magyar uniós elnökséget – jelentette ki az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára a Facebook-oldalára feltöltött hétfő esti bejegyzésében.

Hírdetés

Zsigmond Barna Pál azt írta, Ursula von der Leyen bizottsági elnök szóvivője a közösségi médiában bejelentette, hogy a magyar miniszterelnök békemissziója miatt nem vesznek részt felsővezetői szinten az uniós tanácsüléseken.
   
Az európai parlamenti választásokat követően a baloldali és liberális elit, az Európai Néppárttal közösen újra megalkotta a „háborúpárti koalíciót”, és a jelenlegi bizottsági elnök újraválasztására készülnek csütörtökön, miközben pedig az emberek a változásra szavaztak, a „háborúpárti Brüsszel” továbbra sem keresi a béke útját, és nyomást gyakorol azokra, akik a békéért dolgoznak – hangsúlyozta az államtitkár.
   
Az Európai Bizottság képtelen belátni, hogy az európai emberek békét akarnak, erre pedig tárgyalással, a diplomáciai csatornák újranyitásával, párbeszéddel sokkal nagyobb esély van, mint az eddigi fegyverszállításokra, szankciókra alapuló stratégiával – tette hozzá.
   
Az elmúlt két és fél év európai, brüsszeli és washingtoni stratégiája nem működött, bár a nyugati baloldali politikusok erről nyíltan nem beszélhetnek, mert akkor a saját politikai stratégiájuk kudarcát ismernék be – hangsúlyozta.
   
Zsigmond Barna Pál bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a harctéren nincs megoldás, azt máshol kell keresni, méghozzá a tárgyalóasztalnál, a diplomáciai csatornák megnyitásával.
   
„Azt látjuk, hogy a magyar miniszterelnökön kívül elfogytak azok az európai politikusok, akik mindenkivel beszélni tudnának, akit mindenhol fogadnának, akit mindenhol tárgyalópartnerként elfogadnának és Brüsszel ahelyett, hogy maga is a békén dolgozna, zsarolással próbálja a háborúpárti baloldal oldalára kényszeríteni hazánkat” – fogalmazott.
   
Az államtitkár leszögezte, a magyar elnökség továbbra is elkötelezett az őszinte együttműködés mellett az Európai Unió tagállamaival és intézményeivel, de ugyanígy a béke mellett is.
   
A tagállamok meghívást kaptak az elnökségi eseményeken való részvételre, amelyek legfőbb célja a párbeszéd folytatása, Európa versenyképességének helyreállítása, és az, hogy Európa visszanyerje vezető szerepét a világban. Ez a feladat és felelősség valamennyi tagállamnál és intézménynél közös – fűzte hozzá.
   
Zsigmond Barna Pál szerint sajnálatos, hogy a jelenlegi „Von der Leyen Bizottság” a saját pártpolitikai érdekei alá rendeli Európa jólétét, békéjét és biztonságát, továbbra sem törődik az európai emberek véleményével, továbbra is a háború pártján áll, és zsarolja azokat, így Magyarországot, akik a békéért dolgoznak.
   
„Mi Európa felemelkedéséért dolgozunk, ehhez pedig béke kell. Tegyük naggyá Európát!” – hangoztatta bejegyzésében az államtitkár.
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »