A gyűrű ura

A gyűrű ura

Az elmúlt évtizedekben Galla Miklós neve számomra az abszurd humorral és a gyerekkorom óta ismert L’art pour L’art társulattal forrt össze (utóbbihoz egyébként számos kedves, megmosolyogtató emlék fűz). Egy ideje azonban már nem követtem a humorista munkásságát, így a Karinthy-gyűrű körül kialakult hisztériája után azt gondoltam, hogy Galla nincs éppen a legjobb szellemi állapotban, mellesleg ekkor szereztem tudomást az általa is elismert meztelenkedésről is.

Ezt az állításomat továbbra is fenntartom, amely egyben arra is magyarázatot ad(na), hogy a művészt miért érinti ennyire érzékenyen egy gyűrű elvesztése, jobban mondva meg nem kapása. Érdekes egyébként, hogy az állítólagos indokok között, amiért az MTVA visszavonta az elismerést, a nyilvános meztelenkedés szerepel, illetőleg, hogy Galla Miklós részt vesz Karácsony Gergely 99 mozgalmában. Előbbit Galla tagadta, aztán mégis elismerte, míg utóbbit szintén tagadta, s azóta sem ismerte el (ezen "következetesség" fényében az ember joggal feltételezheti, hogy az utóbbi is igaz).

A kétes elmeállapot mellett szimpla feltűnési viszketegségről is szó lehet, hiszen erről a performanszról még az is hallott, aki magát Gallát nem követi, vagy már nem követi. Ezt vélhetően Orbán Viktor is érzékelhette, hiszen a nyílt levélre egy szellemesnek szánt hozzászólással válaszolt, amely egyszerre teszi még nevetségesebbé a helyzetet és érezteti Gallával, hogy hol a helye a NER rendszerében (sehol).

Erre aztán Galla újabb nyílt levéllel válaszolt, amelyre mindjárt külön kitérünk.

Hírdetés

Köztudomású, hogy a jelenben a művészvilág nyomasztóan túlnyomó többségben liberális elveket (?) vall, s abból is a rosszabb fajtát. Ezt sokan a művészi toleranciával, befogadással azonosítják, amelyek jelentése persze ebben az esetben is feje tetejére vannak állítva. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a művészvilág sokszor túlzó és túljátszott liberalizmusa, szabadossága már az 1800-as évek második felétől, de legkésőbb a harmadik harmadától jelen volt az európai, nyugati civilizációban, így igazából nem az a kirívó, ha a közeg atmoszférája liberális, hanem az, ha nem. Erre egyetlen egy helytálló példát mondhatunk, amikor a két világháború között vajúdó Új Európa, ha csak pár esztendőre is, de elérte, hogy a művészetek és a kultúra terén is hatalmas, pozitív szemléletváltás következzék be. 1945 után persze minden visszaállt a régi kerékvágásba, a várakozásoknak megfelelően a helyzet pedig egyre rosszabb és rosszabb.

Mindezt azért volt szükséges leírni, hogy megfelelően kontextusba tudjuk tenni a gyűrűs esetet. Mivel a művészet terén (ahogy máshol sem) az orbáni rendszer nem tartogatott jelentős jobboldali fordulatot, így véleményem szerint alapvetően hibás dolog egy "jobboldal vs. baloldal" párharcnak levetíteni a Galla Miklós kontra NER esetet. Igen, szinte bizonyos, hogy a humorista azért nem kapta meg a gyűrűt, mert a baloldali ellenzékhez tartozik, ám ez kizárólag azért probléma az állam szemében, mert "rossz klikket" választott, komoly ideológiai megfontolások aligha állnak mögötte. Tény és való ugyanakkor, hogy a meztelenkedés és a nemi szerv állítólagos mutogatása már (még) így is annyira kirívó esetnek számít, ami a NER számára is sok lehetett, és túlságosan elütött az általuk felállított "nemzeti-keresztény" keretrendszertől.

Galla második levelében van azonban egy figyelemreméltó részlet, amelynek segítségével pártállása végleg belőhető a laikusabbak számára is. Így szól:

Ne kelljen arra gondolnom, hogy valakit a származása miatt ér hátrányos megkülönböztetés Magyarországon. Mert most erre gyanakszom, különösen a CEU- és az SZFE-ügy fényében.

Egyértelmű, hogy itt Galla Miklós a saját zsidó származására utal, vagyis szokás szerint "a kiválasztottaknak mindenhez is joga van" aduászt veti be céljának elérése érdekében. Ez viszont totális zsákutca, és korántsem azért, mert a NER antiszemita lenne (épp ellenkezőleg), hanem pontosan a fentebb általam leírtak fényében. Ha elméje nem bomlott meg teljesen, azzal vélhetően maga Galla is tisztában van, hogy egyáltalán nem a zsidó származása állt a Karinthy-gyűrű és közé, a megoldást láthatóan mégis ettől várja. Hogy az efféle lobbi hathat-e egy olyan kormányra, amely a magyarországi és úgy általában a globális zsidóság egy tekintélyes részének támogatását élvezi, a jövő zenéje, ám feltételezhetően ezúttal nem állnak kötélnek már csak az ügy kvázi jelentéktelensége miatt sem.

Ha kicsit elvonatkoztatunk Galla és a NER "háborújától", akkor egy meglehetősen hazug és nyomasztó közegben találhatjuk magunkat, ahol a Fidesz és a baloldali álellenzék bábszínháza mutatkozik meg a kulturális életben és a művészetek terén is, miközben az állítólagos jobboldali kurzusból keveset tapasztalunk a gyakorlatban. Ez pedig egyértelműen a kormánypártok sara.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »