A gyurcsánykedvenc lejtmenetbe lökte az összefogást

A gyurcsánykedvenc lejtmenetbe lökte az összefogást

A baloldal csapdahelyzetbe került azzal, hogy az előválasztást váratlanul, furcsa körülmények között megnyerő Márki-Zay Péter sorozatos botrányos kijelentései miatt egyelőre megállíthatatlannak tűnő lejmenetre került az összefogás.

A gyurcsányi politika jelöltje – youtube

Az utódlás nehézségei miatt a baloldali pártok nem tudják megpuccsolni Márki-Zay Pétert, aki viszont ambiciózus személyisége miatt nem fog visszalépni a miniszterelnök-jelöltségtől – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

A baloldal csapdahelyzetbe került azzal, hogy az előválasztást váratlanul, furcsa körülmények között megnyerő Márki-Zay Péter sorozatos botrányos kijelentései miatt egyelőre megállíthatatlannak tűnő lejmenetre került az összefogás.

Hírdetés

Hódmezővásárhely polgármestere legutóbb azzal okozott általános felháborodást, hogy lényegében azt fejtegette: a Covidban elhunyt idős fideszes szavazók az ellenzék győzelmi esélyeit növelik – emlékeztettek.

Kiszelly Zoltán szerint Márki-Zay Péter mindenképpen meg akarja méretni magát, ha már eddig eljutott, függetlenül attól, hogy mi lesz az eredmény. Az utódlás nehézségei miatt a baloldali pártok nem tudják megpuccsolni Hódmezővásárhely polgármesterét. Ha a hatoknak a titkos közvélemény-kutatások eredményére hivatkozva sikerülne is lemondatniuk őt, akkor is marad a kérdés, hogy ki legyen helyette – mondta az elemző.

Kiszelly Zoltán szerint Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nem véletlenül fogalmazott úgy hétfői Facebook-bejegyzésében, hogy a hat párt győzhet. „Ezzel azt üzente Márki-Zaynak, hogy maradhat, vele mennek tovább, de ennek az a politikai ára, hogy mondjon le az általa kért saját, hetedik frakcióról” – fogalmazott a politológus hozzátéve: ebből következően nem hét, hanem hatfelé kell majd elosztani a közös listás helyeket, ami egyértelműen a DK-nak kedvez.

Kiszelly Zoltán kitért arra is, hogy „Gyurcsány Ferenc ügyesen szervezte ki Jakab Péternek a rossz, magának pedig a jó zsaru szerepét”, így míg a Jobbik elnöke nyíltan bírálja Márki-Zayt, hogy nem hozza az általa remélt új szavazókat, addig a DK elnöke támogató nyilatkozatokat tesz. Szerinte Gyurcsány azt ígérhette Jakabnak, hogy ha „fúrja” kicsit Márki-Zayt, akkor a legerősebb párt elnökeként kiharcol majd a Jobbiknak tíz listás helyet.

„Mire pedig az végül összeáll, Márki-Zay sokat kopik, Gyurcsány pedig sokat erősödik” – mondta az elemző.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »