A gyurcsányi „semmi”

A gyurcsányi „semmi”

„A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban. És ez „csak” az osztalék.

„A semmiből, hatalmas ellenszéllel dacolva építette velünk együtt fel az ellenzék legerősebb pártját” – hazudta bődületes magabiztossággal egy szélsőséges politikusnő a közösségi portálján, azaz írásban, tehát senkivel nem kellett szembenéznie, csak a képernyőjével.

A kisujjából rázta ki a hazugságot.

A hazugságrém alattvalója könnyedén gyakorolja a „szakma” fortélyait. Valószínűleg észre sem vette, mekkorát hazudott, sőt: hogy hazudott egyáltalán; ez a művelet ugyanis működésének lényege, személyének ez használati értéke.

A valóság régóta nem érdekli a hungarofób szélsőséget.

Már Sztálin apropóján mondták, hogy a kommunizmus nem más, mint háború a valóság ellen. Nem százmillió, ahogy a Kommunizmus Fekete könyve füllentette – mert már akkor sem volt igaz -, hanem több mint 140 millió a kommunizmus áldozatainak száma.

Eddig.

Fontos rögzíteni, hogy eddig. Hiszen a gyilkos ideológia mind a mai napig szedi áldozatait. Magyarországon ennek áldozatai voltak azok is, akik 2006. október 23-án, a Forradalom ötvenedik évfordulóján bejelentett, azaz törvényes módon demonstráltak Budapesten, és lovasrohamot kaptak.

Valamint tömegbe lövetést és viperával való ütlegelést.

Piros volt a vér a pesti utcán, mert a valóság ellen vívott kommunista háború akkor is áldozatokat szedett. A Gulagon több mint húszmillió ember halt meg, ez volt az emberi történelem legnagyobb gyilkoló gépezete, még a belgák kongói népirtását, és az ukrajnai éhínséggel kiváltott tömeggyilkosságot is felülmúlta.

Ezt képviseli a mai balliberális garnitúra szerte a világon.

Ehhez képes mennyire üde kis hazugság, hogy a gyurcsányi politika „a semmiből” vált borzalmas tényezővé. „Parlamenti képviselőként egyébként havi bruttó tiszteletdíja 1 979 400 forint volt” – rögzítette a sajtó. Azaz pusztán az adófizetőktől csaknem 24 millió forintot kapott egy év alatt.

És a „semminek” ez csak a töredéke.

Hírdetés

„A Világgazdaság korábban megírta, Gyurcsány Ferenc az elmúlt négy évben összesen kétmilliárdnyi osztalékot vett fel céges érdekeltségeiből. 2016-ban 1.179 millió forintot, 2017-ben 228 millió forintot, 2018-ban 298 millió forintot, 2019-ben pedig 238 millió forintot” – adta tudtul a média az idén februárban.

És ez „csak” az osztalék.

Az osztalékot termelő sokmilliárdos vagyon képezi a „semminek” a valóságos részét. „Valóságos” – igen a kommunizmus ez ellen visel háborút. A sokmilliárdos vagyon, amely a milliárdos osztalékot előállítja, ez képezi az országromboló hazugságpolitika hátterét.

Sajnos: valóságos hátterét.

Ebből a hatalmas vagyonból a hazugságpolitika az ország számára egyetlen fillér értékű hasznot sem állított elő. Ez eszükbe sem jutott a hazugságrémért rajongó szélsőségeseknek. Őket az ország legföljebb mint ingatlanvagyon lehetősége érdekli.

A haza számukra gyomorforgató fogalom.

Isteni Gondviselés – ennek létét ez a szélsőség bizonyítja. Ha ugyanis most ők lennének a végrehajtó hatalom csúcsán, 2015 óta legalább kétmillió élelmet és szórakoztatást követelő tömeg csüngene a magyar adófizető emberek nyakán.

A milliárdos osztalék azonban így is csak egyik alkotóeleme a „semminek”.

Ami legalább ennyire fontos: a nyugati spekulánsok szervezeti, pénzügyi, módszertani és propagandatámogatása. Az NGO-szervezetek a hibrid háború frontbandái. Ezek egyértelműen a hungarofób hálózat szövetségesei, „harcos”-társai.

Ezek a tényleges „semmi” terepén is valóságos erők lennének.

A semmiből éppen a nemzeti önvédelem közösségei „gazdálkodnak”. Az ő számukra nincsenek sem az adófizetőktől érkező havi milliók, sem a külföldi spekulánsoktól érkező átutalások, sem a pénzzel kitömött szövetségesek. Az államkassza sem buzog körülöttük, nem kapnak tízmilliókat fesztiválokra.

Egyedül a szellemi fölény áll rendelkezésükre fegyverként.

Ez a fegyver már többször kihúzta az ingoványból a nemzetet az utóbbi évszázadokban, most is van tehát esély – ha sikerekre kevéssé is – jó eredményekre.

A hazugságok leplezése ha nem is siker: eredmény.

A „semmiből” építkező „legerősebb” elvadult hazugságpárt tébolypolitikája, az ifjúságot romboló ámokfutása azonban még rengeteg kárt fog okozni a társadalomnak.

Kovács G. Tibor

 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »