A gyermekeiért lett a világ legcsúnyább nője

A gyermekeiért lett a világ legcsúnyább nője

Mary Ann Bevan 1874-ben december 20-án született, hagyományos és rendeltetésszerű módon nőtt és nevelkedett, férjhez ment, négy gyermeke született.

Élete a házasságkötése után kezdett másként alakulni.

Arca torzulni kezdett a teste különböző részein pedig dudorok keletkeztek, mindemellett állandó migrének, izomfájdalom és gyengeség árnyékolta be mindennapjait, majd látása is romlani kezdett.

Akromegáliában, azaz felnőttkori gigantizmusban szenvedett.

Férje támogatásában sem bízhatott tovább, hiszen 1914-ben meghalt, így gyermekeik nevelése kizárólag az ő feladata lett. Nem bízhatott abban, hogy ilyen külsővel új párt talál magának, de testi és lelki fájdalmai nem is engedték, hogy ezen bánkódjon.

Hírdetés

Anyagi problémákkal küzdöttek, a nő sokáig próbálta figyelmen kívül hagyni és elnyomni betegségét.

Kimerülésig dolgozott, hogy gyermekei ne éhezzenek és tisztességben nevelkedjenek.

Pénzügyi gondjai azonban elhatalmasodtak, így aztán úgy döntött, torzult külsejét ideje saját és családja hasznára fordítania. A ,,Legrondább Nő” nevű versenyen indult, amit azonban nem nyert meg, a sajtó viszont mégis őt kiáltotta ki a világ legrondább nőjének.

A verseny után egy cirkusz megkeresésére beállt a fellépők közé, ahol annyi volt a feladata ,,csupán”, hogy tűrje a megaláztatást, hagyja és vágjon jó képet ahhoz, hogy a közönség a külsején szórakozik.

Mary Ann élt a lehetőséggel, vállalta, hogy nevetség tárgyává váljon, hogy gondoskodni tudjon gyermekei jólétéről. Az emberek pedig hajlandóak voltak fizetni és nevetni a nő külsején.

Karrierjében olyannyira sikeres volt, hogy 1933-ig, haláláig az Egyesült Államokban élhetett, ahol a New York-i Dreamland parkban dolgozott.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »