A gyerekek lelki egészségéről Kulcsár Péter2023. 02. 26., v – 19:06
Meggyőződésem, hogy bár az életvitelünk szempontjából sosem volt ennyire kényelmes élete az embernek e tájakon, hiszen jóval egyszerűbb a létfenntartás, mégis van, amiben megint fordulóponthoz érkeztünk.
Éreztük ezt a koronavírus bonyolult időszaka előtt is, de ma újra nyomás nehezedik ránk. A mentális egészség kérdéseiben ugyanis eljutottunk egy fordulóponthoz, ahol egyre égetőbb megtanulni azokat a leckéket, amelyeket a lélektan tanítani szeretne, és amelyeket az elmúlt három évtizedben szívesen ignoráltunk.
Már egy ideje kongatják a vészharangokat a szakemberek, akik mondják: gyermekeink pszichés állapota jelentősen romlott, kevés a gyermekpszichiáter. Szlovákiában még ijesztőbb ez a tény, hiszen magyarul beszélő jó szakember valóban alig fellelhető, s akik vannak, azokhoz a bejutás lehetetlen küldetés, mert túlterheltek.
Mit is jelent az, hogy a mentális egészséggel kapcsolatos gondokkal küzdünk? A gyerekek közt jelentősen nőtt az öngyilkossági kísérletek száma, mindez jóval fiatalabb korcsoportot is érint, mint eddig. Nagyon korán, már a felső tagozatosok között megjelentek a depressziós tünetek, a kiégés. Emellett természetesen továbbra is fennállnak a kamaszkori problémák, a tanulási és a figyelemzavarok, nagyon fiatalok küzdenek étkezési zavarokkal, megjelent a fiúknál is a bulémia és az anorexia, amely kezelése hosszadalmas és nagyon igényes. Jelentős gondot okoz, hogy ezen problémák lelki háttere terápiás segítség nélkül nem oldódik meg, de terápiára a betegek nem jutnak el. Szóval az, hogy most már ott tartunk, hogy míg a felnőttek pszichés egészsége köztudottan kedvezőtlen, addig a gyerekeké mostanra vált veszélyessé. Ok-okozati összefüggés megtalálható ebben is.
Az iskolai közegben több száz gyerekre jut egy iskolai pszichológus, ha egyáltalán dolgozik az intézményben, akinek – bár tüzet tud oltani – legfőbb feladata baj esetén az, hogy jelzéseket adjon a szülőknek, ám nem vállalhatja a felelősséget a gyermek terápiájáért, az a szülők vállát nyomja. Vagyis, ha súlyos esetünk van, a szülők vannak értesítve, és ők döntenek a gyermekük kórházi ellátásáról, annak gyógyszeres kezeléséről, a terápiás munka indításáról. Mi van akkor, ha ezt elutasítja a szülő, és szerinte a gyermeke nem ,,bolond”, nincs szüksége segítségre? Akkor indul a harc az idővel, és csak reménykedhetünk, hogy a gyermek mentális egészsége nem romlik jelentősen, és át tudja hidalni a problémákat egyedül, esetleg egy-egy támogató személy segítségével, mindezt függőséget okozó szerhasználat nélkül, az önbántalmazást kerülve. Őszintén, alig van erre mostanság példám, ugyanis a gyermeknek a szülők támogatása szükséges. A gyermek hihetetlen mértékben él meg magányosságot, kiskamaszkortól indulva. A kamaszkori identitásválság biztonságos, megtartó szülői kapcsolatok mellett is nagyon megterhelő, ilyenkor anyának és apának a leszakadást és eltávolodást is meg kell tapasztalnia, mindehhez sokszor eszköztelenek. Ha ehhez társul a valóság tagadása, a szülők elzárkózása a problémák oldása elől, biztosan súlyosbodni fog a gyermek állapota.
Orvos Tóth Noémi klinikai pszichológus javasolja azt, hogy legyünk állhatatosak, ha a gyermekünk mentális egészsége a kérdés, vagyis álljunk bele a küzdelembe, a gyermekünkért! Mutassuk a kapcsolódás igényét, töretlenül, és akarjuk megérteni, engedjük el a sértődékenységet!
Ami a legfontosabb most, hogy a gyermekünk problémáit vegyük komolyan, ne zárjuk le azzal, hogy hisz mással is van ilyen, legyintve, leegyszerűsítve az állapotát. S ha valamiben érezzük, tehetetlenek vagyunk, hiába tudunk egymáshoz kapcsolódni, ne féljünk szakemberhez fordulni, mert olyan nincs, hogy majd magától megoldódik, vagy majd a gyerek kinövi. Mert nem fogja.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
