A gyapotmezőktől a felső tízezerig jutott Amerika első milliomos nője, Madam C.J. Walker

A gyapotmezőktől a felső tízezerig jutott Amerika első milliomos nője, Madam C.J. Walker

Alig húszévesen már özvegy és egyedülálló édesanya volt, aki napi egy dollárért robotolt a mosodában, hogy lányát iskolába járathassa. A szépségipar és a hajápolás felé az indította el, amikor a mosoda vegyi anyagai miatt egy alkalommal megkopaszodott. Vállalkozásának sikerét a tudatos brandépítés és egy hatékony reklámkampány biztosította. A dúsgazdaggá váló üzletasszony élete végéig bőkezűen támogatta a társadalom alsó rétegeit és arra biztatta nőtársait, hogy ne féljenek a saját lábukra állni.

Madam C. J. Walker Sarah Breedlove néven született 1867 decemberében egy Louisiana állambeli ültetvényen. A szülei öt gyermeke közül az utolsóként a világra jött Sarah volt az egyetlen, aki már szabad emberként született. Bár a rabszolgaság intézménye megszűnt, a feketéket még hosszú évtizedeken át másodrendű állampolgárokként kezelték, így a gyermekkor évei Sarah számára sem voltak egyszerűek.

Mindössze hétéves volt, amikor árvaságra jutott, majd tízéves korától cselédként kellett dolgoznia a Mississippi állambeli Vicksburgben, ahol nővérével és annak férjével élt együtt. 14 évesen felségül ment Moses McWilliamshez azért, hogy elmenekülhessen sógora elől, aki rosszul bánt a fiatal lánnyal.

Az ifjú házasoknak hamarosan egy kislánya is született, akit Lelia (később A’Lelia) névre kereszteltek. Két évvel később azonban Moses meghalt, így az alig húszévesen megözvegyült Sarah lányával Saint Louis városába költözött, ahol három bátyjával élt együtt. Egy mosodában talált magának munkát, ahol alig keresett többet napi egy dollárnál. A magánéleti tragédiák sorozata által sújtott fiatal özvegy aligha gondolta ekkor, hogy 25 évvel később kora legsikeresebb üzletasszonyaként tartják majd számon.

Hírdetés

Felemelkedéséhez azonban még egy kellemetlen jelenségre szükség volt, amely feltehetően csak betetőzése, egyben testi tünete volt magánéleti problémái sokaságának. A korabeli fekete nőkhöz hasonlóan Sarah maga is számos fejbőrbetegséggel küszködött, haja pedig erősen korpásodott, sőt egy alkalommal ideiglenesen meg is kopaszodott.

A probléma kiváltó oka az volt, hogy a mosodában túl sok lúg került a szervezetébe, de szerepet játszottak benne a korszakra jellemző rossz egészségügyi állapotok, a rendszertelen mosakodás és a szegényes táplálkozás is.

Részben ennek, részben a mosodai bérekkel való elégedetlenségének köszönhetően hamarosan munkát is talált magának a területen: egy Annie Turnbo Malone nevű, többek között hajnövesztő szert árusító afroamerikai szépségipari vállalkozónál kezdett el dolgozni mint ügynök, akinek feladata a cég termékeinek népszerűsítése és értékesítése volt.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »