„A gregorián énekek napjaink emberét közelebb viszik a keresztény értékrendhez”

„A gregorián énekek napjaink emberét közelebb viszik a keresztény értékrendhez”

Párkányban nagy hagyománya van a kóruséneklésnek. Jelenleg is legalább négy kórus működik civil szervezetek, illetve a művészeti iskolák mellett és folyamatos a helyi magyar alapiskola gyermekkórusának utánpótlása is. 

A gregorián éneklés azonban tájainkon igen ritka, leginkább nagyobb városok egyházközösségei mellett működnek, Pozsonyban, Kassán és másutt is az országban.

A magyar lexikon szerint a gregorián szó jelentése: egyházi zenei stílus, (előadásmód, ének, kórus), amelyet a katolikus egyház szertartásaiban használtak.

A katolikus lexikon így értelmezi: „gregorián ének: az emberi hang természetes dallamosságában gyökerező, modális hangrendszerű, funkciójában a középkor centrális intézményének, az Egyháznak szolgálatában álló egyszólamú zene, a középkori műveltség integráns része”.

Tavaly szeptember második hétvégéjén Szlovákiában első alkalommal gregorián témájú szemináriumot tartott dr. Gloria Braunsteiner, melyen részt vehetett az akkor már éneklő négy tagja is.

Dr. theol. Gloria Braunsteiner Szlovákiában szaktekintély a gregorián ének területén, de elismert Németországban is, ahol rendszeresen tart képzéseket. A pozsonyi Comenius Egyetemen végzett tanulmányai után a Regensburgi Egyetemen doktorált teológiából. Gregorián énekből a müncheni Zene- és Színiakadémián szerzett diplomát. A Nagyszombati Egyetem Hittudományi Karának Szisztematikus Teológia Tanszékén működik húsz éve.

Dr. Fóthy Zoltán párkányi esperes meghívására Párkányba is eljött, május első hétvégéjén szemináriumot tartani az érdeklődőknek.

Hírdetés

Fóthy Zoltán esperes üdvözlő szavaiban elmondta: az ének- és zenetudomány legszentebb és legértékesebb megnyilvánulása a gregorián ének, nemcsak zenei értelemben, de az ima mélységes áhítatának átadása és az Úr dicsőítése tekintetében is.

Dr. Gloria Brausteiner végtelen türelme, szeretete, zene iránti elkötelezettsége megnyilvánult a gyakorlásban, olyan érdeklődőkkel, akiknek legtöbbje most találkozott élőben és gyakorlatban ezen zenemű befogadásával. Ez a hétvégi gyakorlás a húsvét utáni ötödik vasárnap liturgiájára épült. Az intoritus (a szentmisét indító gregorián ének, antifónás zsoltár), és az áldozási ének megértéséhez persze szükséges volt az evangélium értelmezése is, mely a latin nyelvű gregorián énekben csodálatosan kiteljesedett.

A vasárnapi szentmisén a megszokott orgonahangot az egész liturgia alatt felváltotta a gregorián ének.

Természetesen ebbe belekapcsolódott a misét celebráló Fóthy Zoltán esperes is.

A szemináriumon részt vett Ruthner Judit, a magyarországi Gregorián Társaság titkára is, aki örömmel nyugtázta, hogy Párkányban érdeklődés van a gregorián énekek iránt.

A helyi éneklőknek, de remélhetőleg új tagoknak is, nemcsak szakmai ismereteket adott e szeminárium, de egyben további működésre, repertoárjuk bővítésére is sor kerül majd fellépéseik, miseliturgiák alkalmával, és a templomba járók is megismerhetik ezeknek az egykori énekelt imák gyönyörűségét.

(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)      


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »