A görögöknél már kezdődik: hozzák vissza a korlátozások egy részét

Hirtelen növekedett Görögországban a koronavírussal fertőzöttek napi száma, a kormány terveket készített elő egyes korlátozások újbóli bevezetésére.

A görög egészségügyi hatóságok 1797 új fertőzöttet jelentettek kedden, ami több mint duplája a hétfőn regisztrált 801 esetnek. A turisztikai ágazatra nagyban támaszkodó dél-európai országban hetek óta csökkent az esetszám, ezen felbátorodva a hatóságok feloldották a legtöbb járványügyi szigorítást, és eltörölték a közterületi maszkviselést is.

Egészségügyi szakértők ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki a korábbiaknál mintegy 40 százalékkal fertőzőbb, delta vírusváltozat miatt, tekintettel arra, hogy az utóbbi napokban ismét megugrott az esetszám.

A görög kormány egyik tisztségviselője szerint az új fertőzöttek többsége olyan fiatal, akik a szórakoztató-, illetve a vendéglátóiparban dolgoznak, így a hatóságok az éttermekre, éjszakai szórakozóhelyekre és bárokra vonatkozó korlátozások részleges visszaállítása mellett döntöttek július 8-i hatállyal. A szigorítások értelmében maximalizálják a vendégek számát ezekben a létesítményekben.

Hírdetés

Níkosz Hardaliász, a polgári védelmi miniszter helyettese szerint a szabálysértők kemény bírságokra számíthatnak, s a többi között megvonhatják a vendéglátóipari engedélyüket is.

"Ezek a vészhelyzeti intézkedések a vírus terjedésének próbálnak gátat szabni a fiatal korosztály körében, hogy szabadabb, és ami ennél is fontosabb, hogy biztonságosabb nyarunk lehessen" – húzta alá Hardaliász.

A novemberben bevezetett karantén több milliárd eurós veszteséget okozott a görög gazdaságnak, amely éppen próbál kilábalni egy évtizednyi válságból. Eddig a görög felnőtt lakosság mintegy 38 százalékát oltották be teljesen, és "ösztönzőket" – pénzjutalmat, illetve ingyenes mobiltelefonos adatforgalmat – is kilátásba helyeztek, ezzel bátorítva a fiatalokat az oltásra.

Az athéni vezetés tervei szerint őszre beoltanák a lakosság legalább 70 százalékát.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »