A görög hatóságok befagyasztották a korrupcióval vádolt Eva Kaili vagyonát

A görög hatóságok befagyasztották a korrupcióval vádolt Eva Kaili vagyonát

A görög hatóságok hétfőn befagyasztották az Európai Parlament korrupcióval vádolt alelnöke, Eva Kaili vagyonát.

A görög Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) egykori képviselőjét azzal vádolják, hogy érintett egy Katarhoz kapcsolódó megvesztegetési botrányban.

Az intézkedés Kaili rokonaira is vonatkozik, és bankszámlákra, megtakarításokra, vállalatokra, illetve más pénzügyi vagyoneszközökre terjed ki – tájékoztatott a pénzmosásellenes görög hatóságot vezető Haralambosz Vurliotisz.

A hatóságok célkeresztjébe került egy ingatlanvállalat is, amelyet a 44 éves képviselő szintén őrizetbe vett olasz élettársával, Francesco Giorgival együtt alapított a közelmúltban.

Hírdetés

A belga hatóságok vasárnap közölték, hogy pénzmosás, korrupció és bűnszövetkezetben való részvétel vádjával vizsgálati fogságba helyezték Eva Kailit és három további gyanúsítottat, köztük Giorgit is.

A belga ügyészség szerint Katar komoly összegekkel és értékes ajándékokkal próbálta lefizetni az uniós parlament több magas rangú tagját, hogy számára kedvező döntések szülessenek az uniós törvényhozásban.

Kailira nem vonatkozik a parlamenti mentelmi jog,

miután a törvény szerint nem lehet hivatkozni a mentességre olyan esetben, amikor az Európai Parlament valamely tagját tetten érték bűncselekmény elkövetése közben – árulta el egy igazságügyi forrás, aláhúzva, hogy a görög képviselő lakásán bankjegyekkel teli táskákat találtak.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »