A Google Home ismeri Buddhát és Mohamedet, de nem ismeri Istent és Jézust (videó)

A Google Home ismeri Buddhát és Mohamedet, de nem ismeri Istent és Jézust (videó)

Az internetezők olyan videókat posztolnak, melyek szerint a Google termékek nem adnak választ a kereszténységgel kapcsolatos kérdésekre, miközben más hasonló termékeknek semmi gondja nincs a vallásokkal és istenségekkel kapcsolatos kérdések megválaszolásával.

A televíziós producer és szerző David Sams a szerdán feltöltött Facebook élő videójában egy egyszerű kérdést tett fel a saját személyes Google Home asszisztensének “Ki az a Jézus?”

– Sajnálom, nem tudom hogyan segíthetek ebben – felelte az intelligens audio-asszisztens.

Sams ezt követően feltette ugyanezt a kérdést Istenről, és hasonló választ kapott.

“Sajnálom, ebben még nem tudok segíteni” – válaszolta a Google Home.

Sams azt mondja, annak ellenére, hogy a Google Home „nem akar tudomást venni Jézusról”, képes válaszokat adni más vallásokról.

Amikor Buddhával és Mohammeddel kapcsolatos kérdéseket tett fel, a Google Home egy szempillantás alatt olvasni kezdte a Wikipédia idevonatkozó sorait.

Hírdetés

Az audio asszisztens kimerítő választ adott arra is, amikor Sams a saját nevére kérdezett rá.

– kérdezte Sams.

Sams ezt követően megkérdezte az Amazon Alexát, “ki az a Jézus”, és a hangvezérelt hangszóró azonnal válaszolt a Jézusról szóló Wikipedia oldal nyitó mondatával.

Az Amazon Jézussal kifejezetten barátságos, a Google viszont nem annyira” – zárta le Sams.

Majd Sams felkérte nézőit, hogy látogassanak el célirányosan a beszerzési kereskedelmi pontokhoz és kérjék fel az illetékeseket, hogy lépjenek kapcsolatba a Google-el, annak érdekében, hogy az intelligens otthoni termékek mielőbb tartalmazzák Jézust és Istent”.

Hölgyeim és uraim, kezünkben a lehetőség, hogy elérjük, Isten és Jézus minden ilyen intelligens hangplatformban benne foglaltasson – mondta Sams.

“Nem hiszem, hogy a Google-nak hiányzik bármilyen vita a kiskereskedőkkel.”

Más Google Home tulajdonosok is megjelentettek videókat arról, hogy eszközeik a hinduizmusról és a New Age-vallásokról választ adnak, ugyanakkor nem válaszolnak a keresztény hittel kapcsolatos kérésre.

Orientalista.hu – Vivkamar (Russia Today)


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »